Első győzelmére hajt a Kaposvári Rákóczi, az élvonalbeli kiesés után. Nem indult a zöld-fehérek bajnoksága jól, hiszen négy forduló alatt csupán három pontja van az együttesnek. Legutóbb Békéscsabán közel jártak első győzelmükhöz. A Csákvár a bajokság egyik kiesőjelöltje, aki egy Ajka elleni 5:0-s zakóval érkezik a cukorgyári gödörbe.

Tulajdonképpen a Csákvár a Puskás Akadémia fiókcsapataként üzemel, így a nyáron is kapott egy fél tucatnyi felcsúti akadémistát. Visinka Ede azzal „főz” ami a rendelkezésére áll. A Legutóbbi fordulóban kiállították Sejbent és így a csatár nem léphet pályára a Kaposvár ellen. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a felerősödött nb2 sok lesz a csákváriaknak, eddig csupán egy döntetlenre voltak képesek a Szeged ellen, a másik három meccsüket elveszítették: Gyírmót, Vasas, Ajka, mindössze két gólig jutottak, azaz minden második találkozójukon találtak be.

Legutóbb Szigo teljesen felhúzott a Rákóczi viharsarki szereplése kapcsán: „előbb -utóbb összeáll a Waltner vezetésével ez a csapat”. ..és be is kezdett az együttes Békéscsabán, Balázs két góljával már kettővel vezetett. Aztán volt minden kettős kiállítás: Hadaró, Szabó Alex (nélkülük kell játszani a Csákvár ellen), öngól, 11-es. A vége 2:2, újra elmaradt az első szezonbeli győzelem. A hiányzók ellenére azt gondolom, hogy most jó sorsolása van a Rákóczinak. A Csákvár után a Szentlőrinc következik, s elvileg akár hat pontot is gyűjthet kedvenc csapatom egy hét alatt!

Waltner Róbert egy agilis, jó motivátor. Sokat és következetesen követel játékosaitól, s be fog érni a csapatépítés. Nyilván az Ajka elleni meccsből kiindulva szeretne nagyarányú győzelmet elérni a Rákóczi, de most úgy gondolom, hogy a megindulást egy sovány 1:0 is jól szolgálná (lsd Vasas-Csákvár 2:1 – ezzel a kiszenvedett győzelemmel indultak meg az angyalföldiek). Tudják, ezt jól a hazaiak is, nem lesz könnyű a siker – lesz stream, amit megosztok a naplómban, követhető lesz a meccs - , ezért is ajánlom a kimenetelt DNB-vel.

Kaposvari Rakoczi FC - Csákvár TK: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp