Anyukák versenye ez az idei US Open, már ami a női vonalat illeti, hiszen ebben az elődöntőben két kismama csap össze, egy Grand Slam döntőért.

Victoria Azarenka végigpüfölte a mezőnyt, és most a járvány miatt bukni nem nagyon lehet pontot, csak nyerni, ezért már a 17. helyen jegyzik a fehérorosz teniszezőt, akinek amúgy jó esélye van behúzni az egész tornát. Csak Muchova ellen bukott egy szettet, de utána ő is megkapta a magáét, azonkívül 6:4 volt a legszorosabb szetteredménye. A negyeddöntőben az utóbbi időben rendkívül stabilan teljesítő Mertenst verte bucira, összevissza egy játékot engedélyezett neki. Az újraindulás óta 11 meccset nyert zsinórban, nyerte a felvezető tornát is, és csak kétszer kellett túlóráznia, szóval fizikailag nagy problémája nincs. Adogatóként és fogadóként is szuper agresszív, így a csúfos h2h mérlegét (19:4) mikor, ha nem most most kozmetikázhatja Serena ellen. Az öt meccs alatt mindössze szűk 7,5 órát töltött a pályán.

Serena Williams a Stephens elleni meccs óta szenved, egy szettet elhozott tőle ő is, Sakkari is, és Pironkova is, más kérdés, hogy tudott emelni annyit, hogy elég legyen a győzelemhez. De Azarenka ellen szerintem ez is kevés lesz. Lábon azért megvannak a korlátai, minden ellenfele addig volt jó, amíg tudta mozgatni Serenat. Minél több ütéses a labdamenet, annál kevesebb esélye lesz a pontra. Bő két órával többet játszott az US Openen ellenfelénél, a második hét végefelé ez már gyanús, hogy ki fog jönni rajta.

Összességében Azarenka formája most megkérdőjelezhetetlen, míg Serena erőnlétileg már szenved, így nem is kérdéses a fehérorosz lány győzelme, akár szettveszteség nélkül is, de ő fog begyalogolni a döntőben számszerű tippem 6:4 6:2.

Williams, Serena - Azarenka, Victoria: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp