Sem a házigazda Östersunds FK nem jó csapat, sem pedig a vendég Örebro SK nem jó csapat, teljesítmény szempontjából mindkettő még jóindulattal is maximum csak közepes erősségűnek nevezhető svéd szinten. Mégis "megeresztek" egy tippet erre az Östersunds FK - Örebro SK svéd élvonalbeli mérkőzésre és tippem a dupla esélyt jelentő 1X lesz, mert úgy tűnik, hogy mostanában formában van az Östersunds FK (eddigi mérlege: 19 mérkőzésen 6 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség, 19-21-es gólarány), s én bizony megpróbálom kihasználni ezt a dolgot. Hátha. Ki tudja.

Ennek a tippemnek tényleg csakis az a fő mozgatórugója, hogy mostanában jó formában van a házigazda együttes, s én pedig ennek kapcsán úgy döntöttem, hogy megpróbálom a javamra fordítani ezt a dolgot. Az elmúlt 5 fordulóban azt tette az Östersunds FK zsinórban négyszer győzött és egy 2-2-es döntetlent játszott idegenben, az IFK Norrköping otthonában. Ráadásul ott úgy ikszelt, hogy miután 2-0-ás hátrányba került és kezdett forrósodni a talaj, akkor 6 perc alatt "berámolt" két gólt és egyenlített az Östersunds FK. Ezúttal az Örebro SK elleni otthoni meccsnél abban reménykedek, hogy még ezen a héten is jó formában lesz a csapat, átmenti jó formáját, s nem fog otthon vereséget szenvedni. Főleg nem a még nála is gyengébb és ráadásul gyenge formában is levő Örebro SK ellenében nem fog elbukni otthon. Az Örebro amúgy sem egy egetrengető együttes (eddigi mérlege: 19 mérkőzésen 6 győzelem, 5 döntetlen, 8 vereség, 23-28-as gólarány), s idegenbe pedig jóformán csakis azért jár, hogy legyen "pofozógép" is azokon a mérkőzéseken. Sokat elárul az az idegenbeli statisztika, amely alapján az idegenbeli teljesítmények terén az Örebro SK a svéd élvonalbeli focibajnokság 16 csapata közül a 15 helyen van.

Úgy vélem, hogy nem gondolkodok túlzottan rosszul, amikor úgy vélem, hogy egy ilyen - idegenben - gyenge együttestől nem kaphat ki otthon a jó formában levő Östersunds FK.

Tipp: 1X.

Östersunds FK - Örebro SK: Dupla esély - Dupla esély tipp