Azarenka és Venus Williams is Rómába repült New Yorkból

A US Open küzdelmeit követően mindkét játékos Rómát választott következő úticéljának. Kettejük szereplése egészen ellentétes előjelű, hiszen amíg Venus az első körben elvérzett, Azarenka döntőt játszott Osakával... amit elbukott döntő szettben. Érdekesség, hogy a US Open-t megelőző versenyen, Cincinnati-ben is ugyanez volt a döntő szereposztása, ám ott Osaka nem állt ki (ilyen olyan indokokkal), így Azarenka játék nélkül nyerte meg azt a tornát...

Azarenka és Venus Williams formája is totálisan ellentétes... míg Azarenka a legutóbbi 14 mérkőzéséből mindössze kétszer szenvedett vereséget, addig az idősebbik Williams ugyanennyi mérkőzésből csupán kettő alkalommal tudott nyerni... Nem mondhatjuk tehát, hogy Venus kirobbanó formában lenne... sőt...

Emellett meg kell, hogy említsük (bár nem illik) a korát is... az amerikai 40 évesen igyekszik a legjobbak között helytállni, de a számok alapján egyre kevesebb sikerrel... Úgy gondolom, ennyi idősen nem a salak a kedvenc borítása, hiszen a hosszú labdamenetek jócskán vesznek ki a kondiból... Nem beszélve, hogy most még jócskán meleg van Rómában... a kettő együtt nem a legbarátibb kombináció a rutinos Venus-nak...

Azarenka remek formában érkezik az örök városba, és egy pocsék formában lévő Venus vár rá az első körben... minden adott, hogy tovább gyűjtse a ranglista pontokat... Az egyetlen, ami minimálisan ellene szólhatna, az az, hogy neki néhány nappal kevesebb ideje jutott az akklimatizálódásra, és salakon való készülésre... De összességében úgy érzem, hogy még ezzel együtt is nagy esélyese ma Azarenka ennek a párosításnak...

Azarenka, Victoria - Williams, Venus: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp