Attól volt hangos a nyár, hogy nagy multú erős csapatokkal teli levő NB2 majd jóval nagyobb izgalmakat, és csavarokat fog hozni mint az első osztályú bajnokság, de két csapat messze kimagaslik majd a bajnokságból, és a Vasas illetve a Debrecen gond nélkül fog visszajutni majd az első osztályba, ezt a jóslatot a Vasas egyenlőre nem tudja hozni, ugyanis 14 ponttal. 10-el lemaradva az első, illetve 7-el lemaradva a második, még feljutást érő helytől mindössze csak a 13. helyet foglalja el a tabellán. Bajnokság elejét bukták, már-már edzőbuktatásba ment át a játékuk, hogy aztán kinevezzék Schindler Szabolcsot, aki épp a válogatott szünet előtt szerezte meg az első győzelmét a Vasas kispadján a bajnokságban.

Tudom nem releváns a transfermarkt.com piaci érték követő oldala, viszont tényleg nagyon kimagasló értékű klub a DVSC illetve a Vasas, értékük duplája-háromszorosa az utánuk következőknek, sőt az NB1-ben is van 5 klub amelyikeknek kisebb az értékük mint ennek a két klubnak.

DEAC csapata idén jutott fel a harmadosztályból, de a szerény költségvetésű egyetemista csapat nem bővelkedik 11 forduló után a pontokkal, és mindössze 6 ponttal a tabella utolsó előtti helyét foglalja el.

Jól tudta kihasználni a Vasas a válogatott szünetet, játékosok jó fizikai állapotba tudtak kerülni az edző elmondása szerint, illetve az MTK ellen leszervezett barátságos mérkőzés is jót tett a csapatának, illetve az eddig kevés játéklehetőséghez jutó játékosoknak is bizonyítási lehetőséget tudott biztosítani.

Véleményem szerint idő kérdése csak, hogy a keret minőségbeli értéke meglátszodjon a csapat eredményeségében is, és a bajnokság feléig le fogják tudni dolgozni az eddig összeszedett nagy, de nem behozhatatlan hátrányukat a bajnokság éllovasaival szemben. Ehhez tökéletes ellenfél lehet a sokat bukdácsoló DEAC csapata, akiket hazai pályán illene megverniük, ha már NB1-es büdzséből tudnak gazdálkodni egy osztállyal lennebb.

Teljes játékidő - Mérkőzés