Rendkívül jól kezdő csapatok találkozójával zárul a vasárnap esti program Angliában.

Leicester nagyon magabiztosan kezdte a bajnokságot, több gólos győzelmek sorozata szakadt meg a múlt fordulóban, hazai pályán szaladtak bele egy nagyon csúfos 3-0ás vereségbe a WestHam ellen, úgy hogy az azt megelőző mérkőzésen lemosták a Cityt idegenbe a pályáról. Ez a kétarcúság miatt egy kicsi rizikó a tippben, hiszen az ehhez hasonló földbe állásoknak köszönhetően sikerült tavaly a biztos dobogóról lecsúszni olyannyira, idén még a BL csoportkör sem lett meg, ami nagyon sokat tudott volna dobni a csapat bevételén ezekben a szűkös, nézők nélküli időben, nagyon bánhatják, hiszen sokáig a kezükben volt mégis kicsúszott az utolsó fordulóban.

Aston Villa tavaly épp hogy megmenekült a kiesés elől, ennek ellenére berobbant az új szezonban, egy héttel több idejük volt felkészülni, mivel a nyitófordulós meccsük elmaradt, azonban viszont megálíthatatlanok (legalábbis annak tűnnek). Előző fordulós győzelmükön a világ felkapta a fejét, 7-2re verték a regnáló bajnokot. Liverpool szimpatizánsként mondhatni különösen rosszul esett ez a győzelmük, és bár nem mondom hogy nem volt megérdemelt, de én ennyire a Fortuna farkát rángató csapatot még életemben nem láttam. Minden az ő javukra billent az adott mérkőzésen, kapusbakitól elkezdve, bírói segítségig, milliméteres lesek javukra itélve, illetve a 3 olyan megpattanó lővés, hogy normális mérkőzésen 0 veszélyt nem okozott volna az adott szituáció. Nem gondolom, hogy a tavaly még szinte kieső, ennyit javult volna pár hét leforgása alatt, tény hogy jöttek biztató új arcok, de a remek kezdés ellenére én idén is őket a tabella alsó felére várom őket.

Leicester jobb csapat, jobb edző ül a kispadon, és úgy gondolom hogy az előző fordulóban a Villa ne adjon 7-et a Liverpoolnak, ez az odds jóval alacsonyabban lenne, és jóval több ember pakolná a hazait. Nem szabad szerintem egy meccsből kiindulva ma pakolni a vendég illetve x2 lehetőségeket, szerintem a Leicester ezt a mérkőzést nem fogja kikapni.

Dupla esély - Dupla esély