Idén még nem tippeltem José Mourinhora és csapatára. Vártam a lehetőséget, mivel nem igazán éreztem biztosnak a szereplésüket. Őszintén megmondom, nem számítottam arra, hogy ennyire jó focit fognak tolni. Mou papa még mindig meg tud villantani valamit abból a tudásból, ami benne van. Gareth Bale-lel ha valaki tud bánni, akkor az a portugál lehet. Az öntörvényű focistákat nagyon kedveli, aki pedig nem azt csinálja, amit mond, akkor repülhet. Szóval én várakozással tekintek Bale szereplése elé, mivel azt olvastam, fizikailag rendbe jött, és várhatóan kezdőként lép pályára. Mellette ott van az őrületes formában lévő Harry Kane és Son Heung-min is, nehéz elképzelnem, hogy ne lőnék meg a maguk góljait ezek hárman.

A West Ham United úgy győzött kétszer az elmúlt fordulókban, hogy David Moyes menedzser karanténban volt, tehát nem ült le a kispadra. Ha rosszmájú lennék (és az vagyok), akkor azt mondom, ennyi kellett csak a jó focihoz. Olvastam, hogy leigazolták Said Benrahmát a Brentfordtól a héten, ez pedig szerintem jó döntés volt, őt nagyon jó kis focistának tartom. Persze nem Michail Antonio pozíciójában gondolnám őt, mivel a csatár félelmetes formában van, utolsó 11 bajnoki mérkőzésén 10 gólt szerzett.

Eric Dier lesérült a válogatottban, már a dánok ellen sem lépett pályára, helyén Toby Alderweireld játszhat, akit én elég nagy lyuknak gondolok hátul. Öt mérkőzéséből négyszer rossz, egyszer pedig átjátszhatatlan. Remélem, most nem az utóbbira kerül sor. A másik oldalon is történt változás a védelemben, Craig Dawson első alkalommal lép pályára a West Ham színeiben, hiszen a héten igazolták le kölcsönbe a Watfordtól.

Az ilyen meccseken szeretem, Dawson első alkalommal játszik, nem ismeri még úgy a védekezési taktikát, a többi védőt, a kapussal nincs meg a szinkron. Szerintem Mou papa egész meccsen rá fog játszani, én biztosan ezt tenném. A másik oldalon pedig Antonio szedi szét Alderweireldet. Végigböngésztem minden nagyobb oldal előzetesét, mindenki hazai győzelmet vár, és legtöbb helyen 3-2 vagy 2-1 végeredményt. Én is így látom, de nekem nem tetszik annyira 1.50 körüli szorzón a Spurs-re fogadni, inkább maradok a legalább három gólnál. A védők és támadók jelenléte nekem ezt mondja.

Tottenham - West Ham: Gólok száma - Felett/alatt tipp