Egy, a 17.fordulóból elmaradt találkozót pótolnak ma a fehérorosz első osztályú labdarúgó bajnokságban, a Vysshaya Ligában. Mindkét együttesnek két elmaradt találkozója van, ebből pótolják az egyiket most.

A hazai csapat a hetedik helyen áll, 13-2-9-es mérleggel, lemaradása kilenc pont a listavezető BATE csapatával szemben. Azonban, ha a két elmaradt találkozóját hozza a csapat, akkor felléphet a második helyre és rögtön harcban lehet a bajnoki címért.

A vendégek a tizennegyedik helyen állnak a tizenhat csapatos bajnokságban, négy ponttal többet gyűjtve, mint a mögöttük álló Belshina együttese. Az előttük álló együttes is ugyannyi pontot szerzett, több mérkőzést játszva.

Az egymás elleni mérkőzéseken hatalmas Dinamo Breszt fölény van, a 2.5 gól felett tipp többször is jött volna.

A Dinamo Breszt nagyon jó támadófocit játszik, a BATE Boriszov ellen például idegenben nyert 4-2-re a csapat. Sok gól van a csapat találkozóin, az Európa Liga vereségeket leszámítva augusztusban kapott ki legutóbb a csapat.

Rengeteg gólt kap a Slutsk csapata, a legutóbbi találkozón pedig sikerült egy meglepetés győzelmet aratniuk. Lefocizta a Minszk csapata őket, de a hajrában mindkèt csapat betalált.

Az idegenbeli gyenge forma miatt talán van nagyobb gólkülönbségre is esély, bár én inkább a motivációbeli, formabeli különbségek miatt azt gondolom, hogy a hazaiak otthon tarthatják a három pontot egy esetleges nagyobb arányú győzelemmel. A kérdés csak annyi, hogy a vendégek melyik arcukat mutatják. A Minszk ellenit vagy a bàrkitől több gólt kapó együttesét. A tippem, hogy az utóbbit.

Dinamo Brest - FC Slutsk: Dinamo Brest által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp