Eddig kerültem a Milanra való fogadást, de most már elkerülhetetlenné vált. Stefano Pioli valamit nagyon megtalált, a járványszünet óta veretlenek, utoljára még március 8-án győzte le őket a Genoa (1-2). Azóta 24 tétmérkőzést játszottak, vereség nélkül. Lassan kezdem magam úgy érezni, mint a hőskorban Sacchi és Capello idejében. Ellenük fogadni senkinek sem ajánlott!

Most azonban úgy érzem, a győzelmükre fogadni is veszélyes. A Roma ugyanis nagyon jó kis csapat, csak az eredmények nem jönnek úgy, ahogy akarják. A Juventus elleni meccsüket néztem, ezért is lennék óvatos a végeredmény-tippel. A Juventus ugyanis vergődött ellenük, szerencsével mentett pontot. Van egy kiváló kezdőcsapatuk, csak a kiegészítő emberekkel van bajom. És hát nem lehet elfelejteni, hogy ott játszik az egyik kedvenc játékosom is, Zaniolo, aki állítólag most még térdsérüléssel bajlódik.

A Roma védelméből hiányozni fog Chris Smalling, Gianluca Mancini és Riccardo Calafiori, a középpályáról Amadou Diawara és Javier Pastore, Ezek azért elég fontos emberek. A Milanból nem lesz Ante Rebic és Hakan Calhanoglu, mindkettő szintén fontos láncszem.

A hazai csapat várhatóan Ibrahimovic-al elöl fog rohamozni, akit a Saelemaekers-Brahim Diaz-Rafael Leao hármas támogat. Ennek elégnek kell lenni legalább két gólhoz a gyengébb Roma védelem ellen. A Farkasok támadórészlege a Pedro-Mkhitaryan-Dzeko trióból áll, akik képesek bárkinek gólt lőni. A Roma nagyon látványosan leadta a Young Boys elleni Európa Liga mérkőzését, olyan kezdőcsapattal állt ki, amit rossz volt nézni. Nagyon készülnek a Milan ellen. Paulo Fonseca jó edző, képes lesz egyszer-kétszer megtréfálni a Milan védelmet ezzel a pihent kerettel. A Benevento ellen láttuk, hogy elöl és hátul is gólképes a vendég csapat, ami miatt megtehetőnek tartom azt, hogy lesz legalább három gól.

AC Milan - Roma: Gólok száma - Felett/alatt tipp