A pénteki nap folyamán Linzben már a negyeddöntőket rendezik, ahol a mai napra az Elise Mertens - Veronika Kudermetova meccset választottam, ahol falsnak tűnik a szorzó a két játékosra.

Elise Mertens papíron a torna egyik nagy esélyese, azonban az eddig mutatott két meccsen a várakozásoknak nem megfelelően teljesített. Anhelina Kalinina és Vera Zvonareva ellen is vesztett egy-egy szettet és mutatott magához képest gyengébb játékot. Alapjában véve Mertens játéka a stabil adogató játékokon múlik, azonban most többször is zavarba került a szervái mögött – tőle szokatlan módon. A hibáinak száma is sok, így pedig Kalinina és Zvonareva semmi extra nélkül is tudtak szettet lopni tőle. Az említett két játékos az utóbbi években főleg ITF szinten ért el eredményeket (Zvonareva szülés előtt ugye a US Openen is), tehát ennek a két találkozónak nem kellett volna ekkora nehézségeket okoznia a belga sztár számára. Szerintem rajta sokkal inkább látszik a szezon vége, mint pár, alacsonyabban rangsorolt ám bizonyítani vágyó játékoson. Azonban a belga neve és ranglista helyezése miatt alacsony oddson tudunk fogadni a győzelmére.

Kudermetova nem a legjobb szezonját zárja, azonban ősszel kezd egyre jobban magára találni. Ostravában is jól ütögetett már és ezt a formát hozta magával Linzbe is. A cseh városban végül Jennifer Brady tudta egy maratoni küzdelemben felülmúlni, míg Linzben adott egy biciklit Haasnak, majd döntő szettben múlta felül Rust. Ami a legfontosabb, hogy a szervái ülnek. A lejátszott 5 szett alatt mindössze két breaket kapott és ez kulcsfontosságú lehet a tipp sikerességét illetően, mivel Mertens most gyakrabban inog meg a szervái miatt, így egy break is akár végzetes lehet egy szettben az orosz ellen. Mertens egyébként a lejátszott hat szett alatt már nyolcszor is elvesztette a szerváját, ráadásul olyan játékosok ellen, akik nem feltétlenül a return játékban jók.

Én úgy érzem a belgában nincs benne az az erő, amit a szorzója mutat nekünk, míg Kudermetova Ostravában is veszélyesen játszott és most sem lehet sok panaszunk ellene. Esélyes lesz itt akár a győzelemre is.

Kudermetova, Veronika - Mertens, Elise: Szett hendikeppel - Hendikep tipp