Hezitáltam egy ideig azon, hogy a Sogndal - Grorud norvég másodosztályú és Rosenborg - Brann norvég élvonalbeli mérkőzések közül melyiket válasszam, s végül az utóbbi mellett döntöttem. Nemsokára, mindössze néhány nap múlva ki fog derülni, hogy jól vagy rosszul döntöttem-e ezzel a választással. Egyébként mindkét találkozó esetében az 1-es, vagyis a hazai győzelem a tippem. Elvileg mindkét hazai csapatnak nyernie kellene otthon, de a korábbiakban említett két összecsapás résztvevői közül nekem a trondheimi Rosenborg BK sikere tűnik a legkézenfekvőbbnek. Ha néhány nap múlva nem az fog történni, amit elképzelek, akkor legalább lesz egy újabb focicsapat, amelyiknek a játékosait és vezetőit elküldhetem melegebb éghajlatra. (Nyaralni, persze. Rossz az, aki rosszra gondol.)

Leginkább az van ennél a Rosenborg - Brann meccsnél, hogy miután a norvég rekordbajnok BK Rosenborg Trondheim ebben az idényben is szégyenletesen elbukta a bajnoki címet, most már a bronzérmet és nemzetközi szereplést (Európa Liga-selejtezőt) jelentő 3. helyezése is veszélyeztetve van. A Rosenborg BK eddigi mérlege: 3. hely, 24 mérkőzésen 13 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség, 43-25-ös gólarány, 45 pont. Az előző fordulóban a trondheimi alakulat játékosai voltak annyira balfékek, hogy egy jó eredmény vagy egy elfogadható eredmény megszerzése helyett még csak gólt sem bírtak szerezni idegenben, s lélektelen játékukkkal akkorát buktak a stavangeri Viking otthonában, mint ide Baktalórántháza (3-0).

A bergeni vendégcsapat, a Brann a 12. helyen van és várhatóan (szerintem) nem fog kiesni a másodosztályba. Eddigi mérlege: 24 mérkőzésen 6 győzelem, 7 döntetlen, 11 vereség, 30-41-es gólarány. A bajnokságból hátralevő fordulókban elegendő lesz csak a hazai mérkőzésekre koncentrálnia, mert ha azokon győzni tud majd az SK Brann Bergen, akkor simán és nyugisan élvonalbeli csapat lesz a következő szezonban is.

Ez a Rosenborg - Brann éppen azon meccsek egyike, ahol nem érdekesek számomra a hiányzók vagy egyebek, mert azok nélkül is annyira az egyik csapat sikerére "megyek", hogy nagyon. Ebben az esetben pedig a trondheimi alakulat ez a csapat.

Tipp: győz a BK Rosenborg Trondheim.

Rosenborg - Brann: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp