Ritka ilyet mondani, de a meccs kulcsfigurája nem a pályán lesz, hanem a kispadon. A központi elem a mérkőzésen Ruben Amorim, a hazai csapat trénere. Néhány szóval bemutatnám: még mindig pimaszul fiatal, 35 éves. Játékosként 14 alkalommal lépett pályára a válogatottban, játszott a Benficában, de én inkább egy középszerű játékosnak mondanám őt. Edzőként azonban valami hihetetlen karriert futott be. Elég gyorsan visszavonult a játékos pályafutásából, egyből kapott is egy próba kispadot, a Casa Pia nevű kiscsapatot igazgatta, ahonnan egy év után átstartolt a Braga tartalékegyütteséhez. Itt olyan jó eredményeket hozott, hogy megkapta a nagycsapatot Ricardo Sa Pinto kirúgása után, amellyel történelmi sikereket ért el, de ami sokkal többet nyom a latba, látványos és szép játékot játszottak, mindenki csodálta őket. 2020. január 4. napján vette át a csapatot, megnyerte a Ligakupát a Porto-t legyőzve, és márciusban megtörtént a csoda...

A Sporting épp egy újabb válságba csöppent, és nem is szórakoztak sokat Silas kirúgása után, lecsaptak a feltörekvő zsenire. 10 millió eurót fizettek érte a Braganak, ezzel minden idők harmadik legdrágább edzője lett, és a szerződésébe egy 20 millió eurós kivásárlási záradékot építettek. Amorim pedig megkezdte a Sporting felépítését…

A tavalyi szezon járvány okozta káoszában bekormányozta a csapatot a negyedik helyre, de úgy, hogy az utolsó fordulóban a Benfica 2-1-re verte őket egy 88. percben rúgott góllal. Így 60 pontjuk lett, ami pontegyenlőség miatt csak a negyedik helyre volt elegendő. Ami azonban sokkal többet elmond, hogy hirtelen mindenki elkezdett a Sportingtól rettegni!

Amorim a nyáron tovább erősítette a csapatát: leigazolta Pedro Goncalvest - Pote-t - a Famalicao csapatától, aki már 10 gólos, és vezeti a góllövőlistát, valamint a középpálya-védelem szélére Pedro Porre-t, aki fel-le robotol. Idén veretlenül vezetik a bajnokságot a Porto és a Benfica előtt 11 mérkőzés után. Két döntetlenjüket a Porto és a Famalicao ellen érték el. Az Európa Ligában idén nem sikerült még az áttörés, a LASK kiejtette őket, de várhatóan jövőre inkább a BL-re gyúrnak majd.

Szóval egy „hot streak” időszakban vannak. Most azonban a Braga látogat hozzájuk, és Amorim korábbi állomáshelyének játékosai. Biztosan érzelmes összecsapás lesz, tehát várok valami turpisságot. Mindenki halál komolyan fogja venni a meccset, és szerintem olyan tűz lesz a két oldalon, ami gólokat eredményezhet. Két nagyon látványos játékot játszó csapatról beszélünk, szerintem gólokat kaphatunk tőlük, én mindenképp erre fogok játszani.

Sporting Lisbon - S.C. Braga: Gólok száma - Felett/alatt tipp