Két vereség egymás után? A Bayern Münchennél ez hatalmas csalódás. Mi is történt ebben az évben? Az első meccsen az edzőváltáson átesett Mainz ellen vívták. A Mainz 2-0-ra ment az első félidőben, bődületes égés volt kilátásban. Aztán a második félidőben megrázták magukat, ötöt vágtak (5-2). Már látszott, hogy valami nem stimmel. Eután jött a Gladbach elleni meccs, ahol fordított verziója történt az előző meccsnek: ők mentek könnyedén 2-0-ra, aztán a Gladbach fordított (2-3). És ezután jött a full blama: Kielben kupameccsen kiesni…

Ahogy elnéztem ezeket a meccseket, próbáltam kideríteni, mi lehet a hiba. Szerintem a nyáron megbomlott a csapat szerkezete. Leroy Sane és Douglas Costa nekem nem illik bele a csapat játékába. A két szélső Gnabry és Coman. Azzal, hogy folyamatosan cserélgeti Flick a szélsőket, nem tud kialakulni az állandóság. Szerintem nem lenne rá szükség, mert nincs akkor terhelés. A másik összetevője a hanyatlásnak az, hogy nincs középpályás szűrés. Goretzka, akit ezen a poszton most az egyik legjobbnak tartok a világon, állandóan sérült, és mellette nincs más ezen a szinten. Kimmich nem teljesen ezt játssza, ráadásul ő is csak most épült fel. Tolisso, Martinez, Tillman gyengék. Ezért lehet azt megfigyelni, hogy milyen könnyedén viszik rá a védelemre a labdát az ellenfelek, szinte játszi könnyedséggel jutnak el a kapujukig. És itt jön a harmadik gond: a védelem tengelye. Egyszerűen nem tudják az egy-egyeket lehozni. Boateng rég nem az, aki pár éve volt, Alaba csak a jövőjével van elfoglalva, Süle pedig nem túl gyors. Amíg ilyen védelem áll Neuer előtt, addig folyamatosan fogják kapni a gólokat. Ráadásul Neuer sincs valami nagy formában…

Hát ezért kell óvatosnak lenni minden Bayern mérkőzéssel egy ideig. A védelembe minimum kell két új ember, továbbá egy box-to-box állat a középpályára. Amíg ez nem történik meg, folyamatosan fogják kapni a meglepetés gólokat. Épp ezért erre számítok most is: a Freiburg félelmetesen jó formában van, a Hoffenheim és a Köln kivégzése után érkeznek Münchenbe.

Arra számítok, hogy két vereség után nagyon oda fogják tenni magukat a Bajorok a meccs elejétől. Általános, hogy a nagycsapatok a pofonok után meg akarják mutatni, egyszeri kisiklásról volt szó. Tehát én azt várom, hogy a meccs kezdetétől tolni fogják a hazaiak, viszont a Freiburg a fenti hibákat könnyedén kihasználhatja. Az első félidőben már meglehet könnyedén a két találat.

Bayern München - SC Freiburg: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp