A szombat esti holland bajnoki nagyon sima végeredményt hozhat hiszen a 24x-es bajnok PSV Einhoven fogadja hazai pályán a tavaly a vírus miatt idejekorán leállított bajnokság utolsó helyezettjét a Waalwijkot, akiket minden bizonnyal ez a szerencsétlen dolog mentett csak meg az első osztályból való búcsútól. A 20/21-es pontvadászatban viszont a nagy jövés-menés ellenére hasonlóan pocsékul szerepelnek. Stokkers megszerzése ingyen egy jó üzlet volt hiszen már öt gólt szerzett a 24 éves holland támadó, de nem tud hozzá senki felnőni így erősen kiismerhető és akadozó a csapat támadójátéka. Ezt egy jó védelemmel sem tudják kompenzálni hiszen amint egy jobb csapat ellen játszanak kivétel nélkül nem ússzák meg 2-3 kapott gól alatt. A top10-es csapatok mindegyike (Ajax, Utrecht, Feyenoord, Alkmaar, Groningen, PSV) megszórta őket és most a liga egyik hanem a legjobb formában levő ellen kellene idegenben helytállni akik ellen alig egy hónapja 4:1-re hasaltak el és immáron hat mérkőzés óta nyeretlenek.

Ellenben a PSV szárnyal. Egyetlen vereségük van az utolsó 15 mérkőzésben, az Alkmaar elleni ahol a vendégek minden lövése gólt ért, szerencsétlen helyzet volt amivel nehéz mit kezdeni. Schmidt megtalálta a megfelelő összeállítást és hadrendet, támadni támadni támadni. Ezt az offenzív focit könnyedén megoldják a fiatal 18-22 éves játékosaival akik fáradhatatlanul robotolnak és végig nagy nyomás alá helyezik az ellenfelek védelmét. A keret is elég bő így aztán végképp kár leszállni a gázpedálról, ma például Gakpo és Götze nem bevethetőek de ez aligha fog gondot okozni mikor Madueke így elkapta a fonalat vagy Zahavi is kamatoztatni tudja rutinját a fiatal holland hiányában.

A PSV-re a következő fordulóban a sereghajtó 5 pontos Emmen vár így aligha fognak tartalékolni, amíg a Waalwijk azzal a Sittardal játszik akik ellen abszolút győzelmi eséllyel léphetnek pályára ellenben a mai meccsel. Sima hazai győzelmet várok, szerintem ha hibázik is a hazai védelem akkor is a támadójátékuk ma nagyon ott lesz a szeren is félidőnként berámolnak minimum 1-1 gólt az RKC-nak.

Tipp: 4-1

PSV Eindhoven - RKC Waalwijk: PSV Eindhoven mindkét félidõben gólt szerez - Igen/Nem tipp