Az első körben Tiafoe a salakspecialista Travagliával találkozik Melbourneben, elvileg ez egy sima amerikai sikernek tűnik.

A szervezőkbe sok együttérzés nem szorulhatott, mikor Stefano Travagliát betették az első nap végére, úgy, hogy ma még döntőt játszott Jannik Sinnerrel, ami bár ugyan sima 0:2 volt, de több, mint két órán át játszottak.Travaglia egyébként egy fullon salakos játékos, 14 éve van a tenisz körforgásában, össze-vissza 74 kemény pályás meccs van, ilyenekre szoktuk mondani, hogy betonon szédül. A felvezető tornán viszont jót ment, ütötte Querreyt, Bublikot, és Hurkaczot is, kérdés mennyire vette komolyan AO előtt mondjuk Hurkacz, aki úgy esélyes lehet egy AO második hétre is, és kérdés az is, hogy Travagliából mennyit vett ki ez a hét, ahol ugye volt olyan nap, hogy kétszer is pályára kellett lépni. Kemény pályás Grand Slam tornákon mindössze két sikere van, egy másik salakos Andreozzit verte két éve ugyanitt, illetve Fogninit New Yorkban.

Tiafoe egy meccset játszott felvezetésként, Moutet verte is rögtön az első körben, de ez a pár nap pihi még lehet jól is jön neki. A fiatal amerikainak, mint amúgy általában az amerikaiaknak a kemény pálya a fő profiljuk, nagy szerva, nagy tenyeres a jellemző, emellett van egy nem annyira vészes fonákja, és egy jó fifikás nyesése. A keze szóval megvan hozzá, hogy berúgja a top 20 ajtaját, de a feje miatt nem tart még a legjobbak között, a jobbakat még nem tudja konstans verni, viszont az alatta lévőket azért bőven elüti. Jól megy a Grand Slameken is, amíg nem jön egy top 20-as játékos, két éve a negyeddöntőig jutott az AO-n, ott Nadal állította meg, a tavalyi US Open 4. körében pedig Medvedev.

Nálam ez sima Tiafoe, főleg Travaglia döntője után egy nappal, meg főleg, hogy Travaglia egy full pörgetős salak játékos, Tiafoe sokkal frissebb, tippo egy 3:0/3:1 körül.

Tiafoe, Frances - Travaglia, Stefano: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp