Beindul a nagyüzem az Ausztrál Openen is. A korábbi évekhez képest meglehetősen kevés adatunk van a játékosokról, ami tovább nehezítheti a dolgunkat egy igencsak kiegyensúlyozott versenyben. Mindent összevetve, ez az egyik meccs, amit kinéztem az első fordulóra.

Ann Li 160 centi magas, amely alapján nem kellene a kemény borításnak a kedvencei között szerepelni, azonban mégis itt teljesít a legjobban. A mezőny legtöbb játékosára veszélyes, ha jó napot fog ki és jönnek az ütései. Nyilván, nem tudhatjuk, hogy kedden hogyan fog ébredni, viszont a felvezető tornán sült a keze. Többek között verte az Abu Dhabiban döntőt játszó Kudermetovát, míg az elődöntőben a tavalyi újraindítás után újjászülető Jenny Bradyt. Érdemes lesz rá figyelni ebben a megtépázott mezőnyben, mivel a formája kitarthat még egy-két körre. Egyébként a teljesítménye nem jött teljesen váratlanul: tavaly évvégén Tylerben is nyert egy ITF tornát kemény borításon, ahol verte a döntőben az Abu Dhabiban menetelő Kostyukot, illetve az AO főtáblás Minnent is.

Shuai Zhang jóval nagyobb név a szakmában, azonban a tavalyi leállás igencsak megviselte. Az újraindítás után ért el kisebb sikereket, azonban az évet egy 6-1, 6-1-es vereséggel búcsúztatta Ostravában. Múlt héten pályára kellett volna lépnie, azonban a karja nem engedte, így tétmeccs nélkül kezdi meg az AO szereplést. Elvileg a jobb karja nem teljesen fájdalommentes és ez a szerváit jelentősen visszavetheti. Zhang azért a kinaiak közül a jobb szerválók és nyerő ütögetők közé tartozik, így ezzel komoly bajba kerülhet egy formában lévő Li ellen. Nem tudhatjuk, hogy mennyire súlyos a sérülése, viszont meccshiánnyal azért küszködhet.

Két ellentétes póluson van a két játékos. Li vasárnap - megosztva - WTA tornát nyert, míg ugyanezen a héten Zhang el sem tudott indulni a kiszemelt versenyén egy sérülés miatt. Én inkább tennék Lire, akitől most nagy meglepetés lenne egy vereség.

Ann Li - Shuai Zhang: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp