Mind a két csapat számára fontos találkozót rendeznek ma a portugál Primeira Ligában, ahol a Paços de Ferreira fogadja a Portimonense csapatát. A vendég fekete-fehérekről elmondható, hogy az eddig lejátszott 17 játéknap alatt semmi extrát nem nyújtottak. A tőlük elvárható módon a kiesés elkerüléséért küzdenek, váltakozó sikerrel. Pillanatnyilag a 15. helyen tanyáznak 15 ponttal, ami azt jelenti, hogy mind a bennmaradásért vívandó osztályozó, mind az egyenesági kiesés egy pontra van tőlük. Tehát a kiesés elkerülésének szempontjából ez egy fontos találkozó Paulo Sérgio csapata számára.

Ellenkező előjellel ugyan, de nem kevésbé fontos mérkőzés lesz ez, az aranysárga-zöld színekben pompázó hazaiak számára sem. A szezon meglepetéscsapata, a mindenféle "törvényszerűségre" fittyet hányó másodéves újonc, a szemtelenül fiatal trénerük Pepa vezetésével a "négy nagy" mögött-mellett a nemzetközi kupás helyezésekért küzd. Egy esetleges mai győzelmükkel nem csak a mostani 5. helyezésüket sikerülne stabilizálniuk pontszámban beérve a Benfica csapatát, hanem mindössze 3 pont távolságra lennének a 2. helyen tanyázó FC Porto-tól is. Ezeket a nemzetközileg is elismert sztár klubokat csak azért emlegetem fel, hogy a laikus is képben legyen, hogy milyen magasságokban jár most a Paços de Ferreira.

Hogy mégis minek köszönhető ez a szárnyalás hazai oldalról? Biztos nem vagyok benne csak valószínűsítem, hogy a játékoskeret összetétele és minősége nagyon vevő a Pepa által favorizált 4-3-3-as támadó szellemű alapfelálláshoz. Hazai pályán csak a listavezető Sporting ellen nem működött ez a formáció, viszont a Porto mellett már a Braga skalpját is sikerült begyűjteniük. Ráadásul ez utóbbit már az idei esztendőben, ahol 6 meccsből 6 győzelem a mérlegük. "Nincs olyan hosszú, hogy véget ne érjen!", azért az a tippem ami, de nagyon meglepődnék, ha pont ma betlizne a Douglas Tanque vezette támadószekció. Tanque, kiegészülve Bruno Costa-val, vagy Joao Amaral-lal portugál szinten életveszélyes támadótriót tud alkotni, és ezt ma a vendégek is megtapasztalhatják.

Azok a vendégek, akik igazából semmi újat nem tudtak hozni tavalyi énjükhöz képest. Hivatalosan tavaly is kiestek, de adminisztratív úton mégis az első ligában kezdték az esztendőt. Tetszik, nem tetszik kijelenthető, hogy Paulo Sérgio csapatában kb. ennyi van. Vendégként egy 1-1-7-es mutatót "szorgoskodtak össze" az eddigi kilenc fellépésük során úgy, hogy ezeken mindössze 7 találatot szereztek és 16-ot kaptak. Tönkre nem nagyon verik Őket, sőt a Portonak és a Benficanak is berámoltak 1-1 gólt az akkori fellépéseik során, de a győzelem mint opció nem nagyon szerepel a szótárukban. Szegény embert az ág is húzza alapon legfrissebb sérültjük a kapusuk Ricardo Ferreira, aki pontosan az első számú kapus Samuel sérülése miatt kapott lehetőséget. Egy gyenge védelem mellé még egy bizonytalan kapus poszt, az az Álmos könyv szerint sem a legjobb előjel.

A vendégsikert teljesen kizártam a lehetőségek közül, ezért legrosszabb esetben is tétünknél maradunk.

Paços Ferreira - Portimonense: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp