Teljesen véletlenül futottam bele a mérkőzés első félidei gólokat ajánló kínálatába, és az előzmények ismeretében megdöbbentem. Egy teljesen jó harminc százalékos hasznot adó kimenetelt kínálnak az olasz kupa elődöntőjének második összecsapása kapcsán, csapjunk le rá.

Ismert a tény, hogy a Juventus Matinez vezető gólja után, Milánóban Ronaldo duplájával fordítani tudott a múlt héten. Pirlo együttese, így remek idegenbeli győzelemmel nagy előnnyel várja a torinói derbit. Az Inter továbbjutásához legalább két vendég gól szükséges, hiszen a 0:1 még mindig a több idegenben szerzett találattal a Juventust repíti be a döntőbe. Alapban nem a kiváló védekezéséről híres egyik csapat sem, s most úgy érzem, hogy fel kell vállalják a felek a nyílt támadó játékot.

Conte az elmúlt két találkozóján nem tudta felrakni a kezdőbe a Lukaku, Martinez párost, most viszont szinte biztosan kezd a standard támadó duó. A belga eltiltott volt az első meccsen, míg Martinez csak az utolsó 30 percre szállt be a firenzei győzelem alkalmával (0:2). Nyilvánvaló elvárás az Inter esetében a trófea(trófeák) megnyerése ebben a szezonban is, és Conte vadállat természetében nem fogunk csalódni most sem. A Nerazzurri harcban áll a Milannal a scudettóért, de a hosszú távú versenyfutásban hátrányban vannak Barrelláék. Egy torinói bravúrral viszont elérhető a Coppa döntője, s most a másik ág (Napoli/Atalanta) talán könnyebb sikert ígér, mint a bajnoki küzdelem. Ne feledjük, hogy az Inter a nemzetközi kupát erre az évre bebukta, s ebben az olvasatban egyértelmű, hogy az elejétől fogva harcolni fog a gólokért a Juventus elleni összecsapáson.

Egyszerű a képlet az Öreg Hölgy szempontjából is! Egyetlen találattal megsemmisíthető az ellenfél. Engedniük kell, had jöjjenek, és csupán egy sikeres végigvezetett kontratámadás lehetetlen helyzetbe sodorja az Intert. Az idő a vendégek számára lesz szűkebb, így azt várom, hogy a kezdő sípszótól beleáll a meccsbe Conte alakulata. A félidei gól ebben a helyzetben törvényszerű!

Juventus - Inter: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp