Nagyot fordúlt a világ a két csapat háza táján, vagyis nagy változásról inkább a Chelseanél beszélhetünk, hiszen Lampard kirúgásával, és Tuchel kinevezésével nagyot léptek előre eredmények szempontjából a Premier Leagueben. Még nem kaptak mióta a német a vezetőedzőjük, illetve nagyon kevés gólt kapnak.

Atletico Madridnak forma szempontjából kissé rosszkor jön ez a BL találkozó, hiszen az elmúlt időszakban kisebb gödörbe kerültek, és az első helyük továbbra sincs veszélyben, hiszen ebben a szezonban bűngyenge a Real-Barca duó. Forma ellenére a BL más játszóház, és nem is értem az oddsokat, hogy lehet Simeone csapata szorzók alapján esélytelenebb "hazai pályán". Bár nem Madridban játszák, hanem Bukarestben, a pályaválasztói előny a Madridot illeti az első összacsapáson, ezért az Atletico mindenképp szeretné kapott gól nélkül lehozni a találkozót, hiszen tavaly ennek köszönhetően jutottak tovább a torna hasonló időszakában a Pool ellen.

Chelsea továbbra sem találkozott komolyabb ellenféllel, a vérszegény Tottenhamet leszámítva, ezért komoly erőfelmérő lehet ez a mérkőzés Tuchelnek is. Tekintve, hogy a párharc első felvonása sok kockázatot tőlük sem várok, és hagyják a döntést inkább a második találkozóra, ahogy ilyenkor lenni szokott.

Az Atleticonak és az antifocijuknak jól áll ez a két meccses BL/EL kieséses szakasz, hiszen rendszerint sokáig eljutnak az adott sorozatban legyen az BL vagy EL. Tavalyi Pool elleni nyolcaddöntő első meccséhez hasonló mérkőzést várok, ahol remekül védekezve, betonfalat húzva a kapujuk elé sikerült megnyerni a meccset egy szerencsés szögletet kővetöen. Lehet beprobálom 6,25ös szorzón, hogy az Atletico pontosan egy góllal nyer, de ez az 1x nálam a nap tippje.

Atlético Madrid - Chelsea: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp