Két francia lép fel egymás ellen Rotterdamban. Megint picit erőltetve, a múlt és a jelen, 11 év van köztük, Chardy még Roddickék ellen ütötte fel magát az ATP Tourra, addig Humbert az elmúlt két évben tette le névjegyét.

Amíg Humbert alanyi jogon főtáblát kapott, addig Chardynak selejteznie kellett, Hoang és Griekspoor ellen is döntő szettben ment tovább, de ez jellemző Jeremyre. Humbert a múlt hetet pedig úgymond tövig nyomta, Montpellierben Gombos és Griekspoor ellen szoros meccseken továbbverekedte magát, de a későbbi döntős Bautista-Agut már túl magas "lécet" képviselt.

Eddigi egyetlen összecsapásukat volt szerencsém látni a 2019 -es Australian Open keretein belül. Egy igen hektikus öt szettes meccs volt, ahol számos break és rebreakre került sor, ami meglepő volt akkor, hogy Humbert a nagy adogatásait nem tudta olyan jó arányban értékesíteni, de ez főleg Chardy anticipációjának, fogadásainak volt köszönhető.

Mindkét fél a "gubancos meccsek híve, nem csak a közös ötszettesük erősíti ezt a tényt. A Tavaly év végi párizsi Mastersen a negyeddöntőig vezető négy meccsen Humbert, mindegyiket döntő felvonásban vívta meg, míg Chardynál csak az itteni selejtezőig kell visszamenni, ahol két három szettest vívott.

Jól ismerik egymást a felek, talán Humbertben túlzottan is nagy Chardy felé a tisztelet. Chardy beüthette magát Rotterdamban ez is előny lehet az idősebbik gall számára, míg Humbertnek fel kell vennie a ritmust, ami akár már az első szettre is rámehet, míg aklimatizálódik. Nálam ez egy ki-ki meccs, egy szett előnnyel Jeremy Chartdyt támogatva méginkább.

Chardy, Jeremy - Humbert, Ugo: Szett hendikeppel - Hendikep tipp