Lyonban döntőt rendeznek, ahova az ITF szinten játszó két játékos jutott be, vagyis a 18 éves dán Clara Tauson és a 28 éves svájci Viktorija Golubic. A meccs pikantériája, hogy alig pár hete már döntőztek egymás ellen egy kemény pályás tornán.

Kezdjük is talán ezzel az ITF döntővel Fujairah-ból. Három szettet hoztak össze és végül Tauson nyert hét játék különbséggel. Az adatok alapján Golubic második szervája könnyen támadható volt és tulajdonképpen ez jelentette kettejük között a különbséget. Az első szerva sikeressége és eredményessége majdnem megegyezett, azonban a második adogatásoknál kinyílt kettejük között az olló. Erre remek példa a lyoni torna is: konkrétan Tauson mindenki szervajátékát a földdel tette egyenlőve, pedig egyáltalán nem játszott rossz adogatókkal. Sorrendben Alexandrova, Tímeánk, Giorgi és végül Badosa. Vegyük ki a sorból Giorgit, aki leginkább a kettős hibákat gyártotta és hiába üt erősen, ezen a héten nem talált adogatóudvart sok alkalommal. A maradék három a lyoni torna legjobb adogatói (igen, Timi is) közé tartozott és Tauson mindegyikük ellen 50% felett hozta a fogadópontokat! Ez valami kegyetlenül jó arány. Az elődöntőben Badosának két olyan szervajátéka volt, ahol nem kellett break labdát hárítania. További érdekesség, hogy az említett négy hölgy első szervája 170-180 km/h óra erősségű, míg Golubic 110-130 között adogat. Folyamatos nyomás lesz a svájcin - ezt Ferro ellen is láttuk - és Tauson egyből kontrázni fogja tudni a gyenge szervákat.

Golubic ugye Ferro ellen ment tovább és erről a meccsről már olvashattatok tőlem egy írást a napokban. Az események úgy történtek, ahogyan nagyjából várni lehetett. Szoros meccs, aminek a végén végül a svájci jött ki nyertesül. Ehhez kellett egy nagy adag Ferro, aki a kezdetektől fogva sok hibával játszott. Érdekes, mikor visszatudta fogni a ki nem kényszerített hibáit, akkor sorban nyerte a játékokat (az első szettet 2-4-ről fordította meg), azonban ezt nem tudta fenntartani tartósan. Hasonló meccseket vívott az egész tornán, szóval nincs ebben semmi meglepő. Épp ez az, ami iránymutatást adhat nekünk, hogy Golubicnak mennyi esélye lesz egy olyan Tauson ellen, aki eddig játszott a tornán: kevés. Tauson tartósan nyomja az atomteniszt, azt, amiért akkora tehetségnek tartják, ami a következő Caroline Wozniacki-vé predesztinálja és amiért simán kellene nyernie a lyoni torna döntőjét.

Tauson, Clara - Golubic, Viktorija: Játék hendikeppel - Hendikep tipp