Stuttgartban és Isztambulban játszanak a héten a lányok, az első gyors, míg a másik egy lassú salak. Most az német városból néztem ki a Sabalenka - Kontaveit meccset.

1,5 körül volt a fehérorosz induló szorzója, aztán a fogadók felnyomták 1,7 körül és ennyiért nem tudom otthagyni. Szerintem az 1,5 volt a reális, elnézve a két teniszező elmúlt 4-5 hónapját. Sabalenka ugye tavaly év végén indult be, amikor megnyert két fedett pályás tornát is és idén sem lassított kemény pályán. Azonban most salakon játszanak és adva van a kérdés, hogy ez bezavar-e? Igazából két szempontból sem: Kontaveit sem kedveli a salakok, illetve a salakos pályák közül ez a leggyorsabb az egész touron, amire még rátesz a fedett pálya mivoltja. Ha pedig gyors borításról beszélünk, akkor egyértelműen előnyben van a fehérorosz teniszező, miután Dubai-ban találkoztak már idén és 6-3, 6-2-re nyert Sabalenka. Egyébként Zhangot és Friedsamot gyalulta le az első két körben, így ebből messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, azonban a másik oldal sem sziporkázik értékmérő győzelemmel salakon.

Feltehetjük a kérdést, hogy akkor miért bíznak a sportfogadók az észt lányban. Az első körben a helyi Middendorfot verte, azonban a második fordulóban már Kenint simán és ez lehet az egyetlen érvük itt. Azonban érdemes kicsit az események mögé nézni. Értékmérő lenne a Kenin elleni győzelme? A véleményem szerint nem és ennek két oka van: az amerikai hónapok óta gyenge formában van és az Australian Open után műtötték is. A műtétje óta 1-3 a mérlege így láthatjuk, hogy még igen messze van neki a csúcsformája éppen ezért arra a meccsre kár alapozni.

Ilyen oddson ezen a meccsen mindenképpen Sabalenka felé mennék el.

Sabalenka, Aryna - Kontaveit, Anett: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp