Van az a pilllanat az évben mikor nem lehet otthagyni Petra Kvitovát és ez most jött el.

A cseh adogatógép az első körben lenyomta Brady-t, ami nem lenne túlságosan meglepő salakon, mivel messze ez a leggyengébb borítása az amerikainak (emlékezzünk csak a tavalyi Garrosra, mikor az „ismeretlen” Tauson verte őt). Azonban tekintve a borítás gyorsaságát, már jóval inkább meglepő a sima két szett. Nem láttam ezt a mérkőzést, így többet nem tudok hozzáfűzni, azonban a Sakkarit láttam Petkovic ellen és gyorsan konstatáltam is, hogy a görög is ihletett formában játszik. Arra azonban nem számítottam, hogy ők ketten játsszák valószínűleg a torna legjobb meccset máris a második körben. Borzasztóan magas színvonal végig a meccsen és ilyenkor tovább kell vinni a győztest, ha nem merült fel sem extra hosszú meccs, sem sérülés a meccsen és ideális ellenfelet kap. Minden feltétel teljesül, így Svitolina nem néz könnyű meccs elé.

Igazából ki kellett szurkolni, hogy Svitolina továbbjusson, mivel az első szettben egyáltalán nem úgy tűnt, hogy nagy fölényben játszik. Amiért fontos volt mégis, hogy az ukrán továbbmenjen, az az odds. Kerber esetén 1,2-1,3 körül számítottam volna a cseh győzelmére, így viszont magasabban fogadható, ám a párharc továbbra is neki áll. Nem tudom Svitolina mennyire van itt ezen a tornán. Miami után jelentették be ugye az eljegyzést Monfilsszal és azóta nem is játszott. Kerber ellen az elején sok hibát vétett, annyit amennyi kizárt, hogy bele fog férni Kvitova ellen. Nem éreztem benne azt az erőt sem, ami egy jó Kvitova ellen elég lenne most, mi lesz akkor egy kiváló ellen? Természetesen feljavulhat a játéka – ennél már nagyobb pálfordulatot is látott a női tenisz világa – azonban ilyen odds mellett kell a cseh győzelme.

Svitolina, Elina - Kvitova, Petra: Játék hendikeppel - Hendikep tipp