Elszenvedte első vereségét a „szabics-féle” Videoton is, ki más tette volna be a kaput, mint a Ferencváros. A fehérváriak sorban nyerték meccseiket, így tudták tartani a lépést a Pakssal. Számukra fontos az újabb győzelem, mert a harmadik pozíció biztos nemzetközi kupaindulást ér, s a kupadöntő mindig nagy lutri. Az MTK messze túlteljesítette az elvártakat, simán maradt benn, és közben jó kis üzleteket is kötött a bajnoki idény során.

Nem lehet elmenni az újonc fővárosiak szezonja mellett szó nélkül. Csináltak egy látványos támadó focira, letámadásra építő csapatot. Közben tudatos jó transzfereket kötöttek: Varga Roland megszerzése, Schön „exportálása”. Azt gondolom, hogy mind pénzügyi, mind sportszakmai tekintetben jó volt a kék-fehérek idénye, bár a szakértők szerint a végére jelentősen gyengült a presszing, s nem harap annyira csapat, mint ősszel. Dob egyet a mai eseményen Kanta József búcsúzása a hazai pályától, ami azért cinkes lenne egy vereséggel, bár könnyedén benne van a pakliban. Mindent egybevetve Borisékban mindig benne van gól, s remélhetőleg jó kis meccset kapunk estére.

Mindig győzelemre tör a Videoton, ami jól mutatja Szabics mentalitását. Adott a terv: meccseket kell nyerni, ha bajnokságot akar nyerni a Vidi, természetesen jövőre! A győzelmekhez gólok kellenek, így az se baj, ha kapnak egyet, mert képesek fordítani: lsd Mezőkövesd, Honvéd. „..mind a két hátralevő bajnokinkat meg szeretnénk nyerni” – mondta Szabics az MTK elleni meccs előtt. Úgy érzem mindent összefoglalt ezzel. A paks formája miatt nem is fér bele a megingás. Készül a Vidi a következő évre és a kupadöntőre. Az új szakmai team mentális ereje ragad a játékosokra, s mindenki tudja, hogy csak a folyamatos győzelmekkel lehet érvényesülni ebben a ligában, ha beüt egy 5-6 mérkőzésből álló gödör, akkor el is úszik a szezon. Így hát a profi hozzáállás az MTK ellen is alapkövetelmény, ezért gólt/gólokat várok a vendégektől is.

Nem engedhet ki a Vidi, mennie kell a három pontért, de a hazaiak jól kontráznak. Varga is simán beverhet egy szabadrúgást, szóval mindkét csapatban érzem a gólt. Akikkel lehet/lehetett nyílt meccset játszik Boris és Szabics is, miért ne tennék ezt egymás ellen is? Akárhogy gondolkodom, ez bizony egy overes gálameccsbe torkolhat Kanta Józsi tiszteletére. Várok is minimum három találatot!

MTK Budapest - MOL Fehérvár: Gólok száma - Felett/alatt tipp