Csütörtök este lejátszotta a MU ellen újraprogramált mérkőzését a Liverpool, és bár korán hátrányba került, visszavontak tőle egy büntetőt (tegyük hozzá, hogy jogosan), mégis sikerült fordítani és csak rajtuk múlt, hogy nem lett még a két gólos győzelemből is nagyobb siker. Ezzel ismét a saját kezükbe vették a sorsukat, vesztett pontok tekintetében 1 pontra van a Chelsea, és 3 pontra a Leicester. Köszönhetően annak, hogy jövő kedden a két előttük álló csapat egymással találkozik, akárhogy alakul az a mérkőzés Kloppéknak "csak" annyit kell tegyenek, hogy behúzzák a hátramaradt három meccsüket, és valamilyen szinten megmentik a szezont azzal, hogy kiharcolják a jövő évi BL szereplést.

Sorsolása nem mondhatni rossznak: mennek először a már kiesett WBA-hoz, rá három napra a Burnleyhez látogatnak, majd a vasárnapi zárófordulóban 10 ezer (végre!!!!!) ember előtt fogadhatják a Crystal Palacet.

Nem tűnik nehéz feladatnak, viszont az idei szezon megmutatta, hogy ebben az évben semmit sem lehet biztosra venni, hiszen nagyon sok meglepő pontvesztése volt idén a Poolnak, amik miatt most vért izzadnak, hogy valahogy megmentsék ezt a pokoli szezont, és nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire lenne fontos a nyári igazolási büdzsé szempontjából, ha jövőre is BL-ben tudnának szerepelni. Idei szezon megmutatta, hogy vannak lyukak ebben a keretben, az utóbbi időben nem nagyon volt mozgás az átigazolási időszakokban, és akik jöttek is egyedül Jota vált be. Mindenképp erősíteni kell a nyáron, amihez sajnos elengedhetetlen a BL szereplés.

WBA-hoz hozták Sam Allerdycet mint megmentőt, de már ő sem tudott mit kezdeni a pocsék őszi szezonban összehozott hátránnyal, és karrierje során először de kiesni kényszerült a csapatával. Nekik a találkozó tét nélküli, valószínüleg aki nyáron teheti megprobál PL-ben ragadni egy másik kis, vagy középcsapatnál, a többiek meg mennek a purgatóriumba, hogy ismét kivívják a PL-be való feljutást.

Hazai oldalon tét nélküli, vendég oldalon óriási a tét. Idén rengeteg ehhez hasonló "kőtelező" győzelmet nem volt képes behúzni a Liverpool, ezen mindenképp változtatni kell, jó önbizalom nővelő győzelem volt a MU elleni, menni kell tovább és mindent megpróbálni a BL érdekében.

West Bromwich - Liverpool: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp