Amolyan 2016-os EB-s magyar-portugál meccs kerekedhet a C csoport utolsó találkozójából, amivel talán mindkét csapat megelégedne és kéz a kézben mehetnének tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Egyébként sem áll távol egyik csapattól sem úgy a gólszerzés, mint a gólok kapása sem, úgyhogy még furfang nélkül is bőven beeshet egy ilyen eredmény. A tény viszont az, hogy mindkét csapat nyugodtan továbbmenne egy itteni döntetlennel és akkor már miért ne hozzanak egy látványos meccset? Hasonló lehet a forgatókönyv a már említett 3:3-as meccshez, ahol örömfoci jött mindkét oldalról, de azért tudták, hogy nem szabad többet rúgni az ellenfélnél. Természetesen benne van, hogy egy unalmas 0:0-ba menekülnek a csapatok, de azért mindkét csapat több ennél szerintem (aztán majd megint hasra esek, mint az impotens angoloknál..)

Egész jó kis csapatot hoztak össze Shevchenkoék, a Yaremchuk-Yarmolenko duó mindenképp kifogástalan, mindketten betaláltak mindkét eddigi meccsükön és ez a sorozat bőven folytatódhat most is. Az osztrákok is tűrhetően játszottak az első meccsükön ahol be is gyűjtötték a három pontot három gólt lőve. A hollandoktól mindkét csapat kikapott, de azért az ukránok közelebb jártak a meglepi ponthoz.

Talán alapból sincsenek egymástól túl messze a csapatok, de egy mindenkinek kedvező eredmény esetén nem igazán éri meg ilyen nagy tétnél kockáztatni. Láthattuk már az EB-n, hogy ha egy csapatnak bőven elég az 1 pont (lásd angolok), akkor nem igazán hajtják szét magukat, viszont a 0:0 meg elég átlátszó lenne, így az én forgatókönyvem alapján azért rúg gólt mindkét fél, de megegyeznek egy barátságos X-ben.

Ukrajna - Ausztria: Döntetlen és mindkét csapat gólt szerez. - Igen/Nem tipp