Még véget sem ért az EB, ennek ellenére a klubfoci világa szépen lassan kezd beindulni. Az előttünk álló héten nekivágunk az idei nemzetközi kupaselejtezőknek, ahol a magyar csapatok közül a Ferencvárosért, az Újpestért, a Fehérvárért, illetve a Felcsútért (?) izgulhatunk!

Természetesen engem a "mi kutyánk kölykei" érdekelnek a legjobban, ám fogadási szempontból mégis a BL-selejtezők kapcsán ezúttal nem a Fradi meccsével, hanem a román bajnok Kolozsvár első körös csörtéjét venném elő a Guruban!

Ugyebár az erdélyi Vasutas klub az elmúlt években uralta a román focit, hiszen sorozatban négyszeres címvédő bajnoknak mondhatja már magát az egyesület, igaz idén igencsak szoros csatában tudták felülmúlni a FCSB gárdáját!

A bajnoki címeknek köszönhetően pedig sorozatban ez a negyedik alkalom, hogy nekivágnak a legrangosabb kupasorozatba való kvalifikációs menetelésnek! Amennyiben visszalapozunk a krónikákban láthatjuk, hogy ez elmúlt három próbálkozás egyaránt sikertelen volt, legközelebb a 2018/2019-es selejtezők során jártak, ahol a Slavia Praha állította meg őket a PlayOff során! Tavaly pedig a 3. körben az a Dinamo Zagreb ejtette ki őket, akiknek később a Fradi mutatott hazautat!

Ám a BL-selejtezős kudarcok ellenére a román bajnokcsapat az elmúlt két évben egyaránt bejutott az Európa Liga főtáblájára, így idén minden bizonnyal alapelvárás lenne feléjük újfent bekerülni az őszi nemzetközi kupaporondra!

Bár a Klub életét nem követem rendszeres figyelemmel, feltűnt, hogy a bajnoki cím megvédése ellenére edzőváltás történt a csapatnál, s június elejétől Marius Sumudica vezeti a Vasutast. Az edző legnagyobb sikerét a 2015/2016-os idényben érte el, amikor az Astra Gyurgyevóval román bajnok lett, majd egy évre rá a kupát is megnyerték! Az utóbbi időben Keleten edzősködött a tréner, megfordult jópár török csapatnál, s most a Caykur Rizespor kispadját hagyta ott a Kolozsvár kedvéért! Bizonyára nagy bizonyítási vággyal ül majd le a kispadra első tétmeccsén!

Első körös ellenfelüknek a nagy múltú bosnyák bajnokot, a Borac Banja Lukát kapták, akik messze nem teljesíthetetlen kategória a nemzetközi színtéren jóval rutinosabb román alakulatnak. Igazából a csapatról nem sok információt találtam. Felszálló ágban vannak egyértelműen, hiszen három éve tagjai a bosnyák élvonalnak, s most pedig bajnoki címet ünnepelhettek. Mindazonáltal nem teljesen zöldfülűek a nemzetközi színtéren, hiszen a tavalyi évben már szerepeltek az Európa Liga selejtezőjében! Az első körben a montenegroi Celik Niksicsen még átléptek (1:0), ám a második körben a portugál Rio Ave már nagy falatnak bizonyult számukra. Hazai pályán 0:2-es vereséget szenvedtek a luzitán középcsapattól.

A keretüket jórészt számomra ismeretlen, többnyire bosnyák játékosok alkotják, viszont egy név mégis ismerősen csengett. A csapat középpályáján robotol az a 34 esztendős Stojan Vranjes, aki például Nemanja Nikolic társaként lett lengyel bajnok a Legia Warszawával is! Egyértelműen ő a legnagyobb név a bosnyákoknál!

Igencsak elnyújtottam ezt az elemzést. Lényeg, hogy adott a Kolozsvár személyében egy, a nemzetközi porondon az utóbbi években, évtizedben rendre jelenlévő, patinás erdélyi egyesület, akik több alkalommal is kvalifikálni tudták már magukat a főtáblákra, míg a Banja Luka az utóbbi egy-két évben kezdte a szárnyait bontogatni, ám a bosnyák bajnokság színvonala, a játékoskeret minősége és sok minden más tényező is azt mutatja, hogy aligha tudják két meccsen felvenni a versenyt a Kolozsvárral. Véleményem szerint az Erdélyben sorra kerülő odavágón a Vasutas igyekszik majd olyan eredményt kialakítani, hogy a boszniai visszavágó már pusztán formalitás legyen.

CFR Cluj - Borac Banja Luka: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp