A Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában mutatkozik be először az idei szezonban tétmérkőzésen a Magyar Kupa győztese, az Újpest FC csapata. Ellenfele az a liechtensteini Vaduz lesz, akikkel van már közös múltjuk és akik egy egyszezonos első osztályú tagság után ismét a svájci másodosztályban kezdik majd az őszi bajnoki szezont. Első blikkre teljesen sötét lónak tűnhet mind a két csapat, de én ettől függetlenül úgy gondolom, hogy szembemenve mindenféle tendenciával a hazai találkozójukat behúzhatják a lila-fehérek.

Nem, nem hülyültem meg, de nekem higgyétek el, hogy sokat erősödött az Újpest FC kerete a nyáron. Első és legfontosabb lépés volt ehhez, hogy az előző szezon keretének a vázát sikerült egyben tartaniuk. Nem mellékesen igazoltak két felettébb tehetséges játékost Abdoulaye Diaby és Fernando Viana személyében és végül de nem utolsó sorban sikerült megszabadulniuk Bacsa Patricktól, aki labdaszedőnek biztos jó bárhol, de nem NB-s szintű futballista. Diabyról szinte mindenütt csak jókat olvastam, Viana-t pedig személyesen is volt szerencsém megismerni. Nem csak az Ő sara, hogy Kisvárdán nem tudta megmutatni valós tudását. Ezeket egybevéve én úgy gondolom, hogy még egy ilyen "tucatedzővel" mint ez a Michael Oenning is inkább a hazaiak a párharc esélyesei, a Szusza Ferenc Stadionban mindenféleképpen esélyük van a győzelemre.

Ettől függetlenül nagyon észnél kell lenniük az újpestieknek, mert a vaduziak a mostani évezredben azért kifújták már egy-két magyar csapat orrát. Két éve, nem kis meglepetésre, a MOL kirakatcsapata volt az áldozatuk, bő 15 éve pedig pontosan az Újpest. Edzőjük, Mario Frick nem is titkolja, hogy ezekre a pozitív élményekre is támaszkodva egyáltalán nem tart az összecsapástól. Viszont kincstári optimizmusát igazából csak azzal tudja alátámasztani, hogy az Ő csapatának a magja is együtt maradt. Ez a svájci Szuperligában csak ahhoz volt elég, hogy verjék Őket, mint jég a határt.

Minden kishitű várokozást félretéve, én úgy gondolom, hogy a hazaiak képesek lesznek egy minimális előnyt begyűjteni a saját közönségük előtt. Hogy ez mire lesz elég, az a jövő héten megtudjuk.

Újpest FC - Vaduz: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp