Az umagi torna negyeddöntőjében csap össze Albert Ramos Vinolas és Stefano Travaglia. A világranglistán majdnem 50 hely van a két játékos között. Eddig egy alkalommal találkoztak amelyet a spanyol nyert,de olyan régen,hogy ebből messze menő következtetést nem lehet levonni.

Alapesetben az ember ránéz a nevekre egyből rávágná,hogy sima Ramos győzelem van kilátásban. Azonban látva Vinolas formáját a várható fejlemények számára közel sem ilyen kecsegtetőek. Az estorili torna győzelem után ki is pukkant a spanyol és a tornát megelőzően is csak egy győzelmet sikerült begyűjtenie. Umagban egy győzelemmel már negyeddöntős lett és az éppen a háromszázban lévő Adjukovic legyőzése nem épp az erőfitogtatásról szólt. Látva,hogy elég nehézkesre sikerült egy könnyednek ígérkező találkozó nem sok jóval kecsegtet a pénteki mérkőzés kapcsán.

Ellenfele Travaglia lesz, akinek szintén nagyon nyögvenyelős salak szezonja van. Sok vereség és kevés győzelem áll a neve mellett. A horvát tengerpart levegője viszont megihlette az olaszt,mert Munart nagyon simán megverte. Egyrészt az első szettben teljesen lemosta a spanyolt másrészt a második szettben többször került szorult helyzetben,de rendre ő került ki győztesen. Mentálisan olyan pozitív hullámba került amelyet ritkán látni az olasztól. Hiszen Taberner ellen az első szettben már az elején hátrányban volt,de ennek ellenére nemhogy visszabreakelt,de még meg is fordította a szettet. Taberner pedig bombaformában teniszezik már hetek óta mégis simán verte. Az adogatásai ha jönnek nagyon jó százalékban nyeri a pontokat az olasz. A szervái elég kemények ahhoz,hogy bárki ellen olcsó pontokat szerezzen.

E találkozón is véleményem szerint a ”spanyolfaló” Travaglia fog nyerni aki már a harmadik spanyolt küldheti haza e tornáról.

Mérkőzés nyertese - Mérkőzés