Láttam a berni sárga fiúk pozsonyi meccsét. Gyakorlatilag a Slovan a térfeléről se tudott kijönni a második félidőben a fél gőzzel játszó svájci bajnok ellen. Rá is mentem a vendéggyőzelemre élőben (2.00), be is buktam, mert maradt a 0:0. Azt osztálynyi különbség szerintem a visszavágón az eredményben is realizálódik majd.

Bosszantó volt az első gól nélküli mérkőzés. Rengeteg területet hagyott a szlovák bajnok védelmi vonala mögött. Sajnos azonban a kulcspasszok rendre pontatlanok voltak, így igazán nagy, tiszta gólhelyzeteket nem tudott kialakítani a Young Boys. David Wagner a hétvégi bajnoki rajton megforgatta együttesét és Luzernben 4:3-ra győzött a címvédő. Bizony az 53. percben már 3:1-re vezetett a hazai alakulat, s ekkor négyet cserélt a berni együttes. Fél óra alatt jött is a három gól, a fordítás az amerikai Siebatcheu találataival sikerült, az utolsó a 93. percben született. Nagyon jellemző a Young Boysra az, hogy meccs közben ébred. Hogyha nagyon kell, akkor képesek óriásit játszani, s a bajnokságban most nagyon kelett. Pozsonyban nem volt meg a győzelmi kényszer, most viszont hazai pályán meg lesz.

Weiss mester egy teljesen új csapattal állt fel a bajnoki rajton. Csupán két helyen egyezett a kezdő a BL-meccsével. Így aztán egy pihent szlovák bajnok utazik el Svájcba. Érdekes, hogy az az Ezekiel Henty próbálta megtörni a Mikulas védelmét sikertelenül, aki anno a Vidi, a Puskás, és az Osijek csapatánál is megégett. A vége egy kínlódós 1:4-es győzelem lett.

Azt várom, hogy a Slovan megint 90 percre beszorul és védekezésre kényszerül. A berniek kulcsjátékosait próbálták a heti két meccs ritmusában tartani, pörgetni. Valahogy azt érzem, hogy a profibb, az erősebb, a nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező svájciak precízebbek lesznek, mint az első meccsükön. Szerintem lesimázzák a továbbjutást a rendes játékidőben.

Young Boys - Slovan Bratislava: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp