Rangadónak igérkezik román bajnokság harmadik fordulójának zárómérkőzése, két rájátszásra hajtó csapat találkozója következik, ahol a hazaiakat érzem esélyesebbnek.

A Petrolul Ploiesti ismét nekirúgaszkodik, hogy visszajusson az első osztályba, ennek megfelőlen alakították ki a keretet, a Transfermarkt oldal adatai szerint a 20 csapatos román másodosztály második legértékesebb keretével rendelkeznek, ennek ellenére a második fordulóban már vereséget szenvedtek egy középmezőnybeli ellenféltől, így minden bizonnyal javítani szeretnének az FK Csíkszereda ellen, és otthon akarják tartani mindhárom pontot.

Az FK Csíkszereda pocsékul kezdte az új szezont, tavaly nagyon szépen meneteltek, az utolsó fordulóban is volt esélyük az osztályozó hely kiharcolására, ennek szellemében idén is hasonló terveket szövögettek, ennek ellenére két forduló után 0 ponttal zártak. Első meccsükön a Steaua ellen az eredmény mellett a játék is nagyon akadozott, és megérdemelt vereséget szenvedtek idegenben. Aztán jött a több vérző sebből Astra elleni hazai mérkőzés, ahol két meccsre való helyzetet tudtak elpuskázni, aminek a vendégek örülhettek, és egy kontraból szerzett góllal győzelmet szereztek a jóval esélyesebb hazaiak ellen. Csúnya, és megmagyarázhatatlan vereség. Harmadik mérkőzésükön nagyon szeretnék megszerezni az idei szezon első pontjait, de sajnos sérülések hátráltatják Valentin Suciu vezetőedzőt. Srđan Grabež idegenlégiósuktól két fordulót követően már megköszönték az eddigi munkáját és elköszöntek, a nagyobb probléma, hogy az alapfelállásból 5 ember is kidőlt az elmúlt mérkőzés óta, nem számíthatnak a csapatkapitányukra Csürös Attilára, a legtehnikásabb játékuskra Soufan Jebbarira, és további három alapemberükre, akik ha egézségesek, minden bizonnyal a kezdőben szerepelnének.

Ennyi hiányzó mellett az 1X a legerősebb tippem a találkozóra, s ezt még viszonylag jó szorzón 1.40en lehet fogni, ez a mérkőzésig minden bizonnyal lennebb jön.

Petrolul Ploieşti - Csikszereda Miercurea Ciuc: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp