Két gyengén kezdő csapat találkozójával indul a Premier League 5. fordulója. Nem fest jól igazán egyik csapat sem, ez a Newcastlenél még nem is annyira meglepő, hiszen tavalyi szezonban is végen a vonal közelében szerepltek, és csak a bajnokság utolsó fordulóiban tudták bebíztosítani a helyüket az idei bajnokságra, míg a Leeds végig magabiztosan menetelve a középmezőny elején sikerült zárnia, de attól a teljesítménytől egyenlőre idén nagyon elmaradnak.

Leeds és a Newcastle is nagyon gyenge védelemmel rendelkezik, négy forduló alatt bekapott 11 gólt Bielsa együttese, és 12 gólnál tart Steve Bruce együttese.

Ami a tippem alapját adja ennek a tippnek, az pedig a Leeds hiányzói, hiszen a két alap belsővédője nélkül kénytelen elutaznia a St James Parkba, Robin Koch sérülés miatt hiányzik az első fordulós MU elleni vereség óta, míg a másik alap CB: Pascal Struijk három meccses eltiltását kezdi meg a Newcastle, bár próbálkozott a Leeds fellebezni, és eltöröltetni Elliott ellen elkövetett szabálytalanságért bekapott piros lapját, de ezt döntő bizottság elutasította.

Továbbra is a Leeds szemszögéből támasztom alá a tippet, hiszen a tavalyi bajnokságban is az NB1-ben szereplő Paks szerepét töltötték be, minden meccsükön alapjáraton húzható volt a 2.5 gól feletti és a mindkét csapat betalál opciók. Támadásban még mindig nagyon veszélyesek, ezt a Pool ellen is megmutatták, csak ott Allisson kétszer is bizonyitotta klasszisát, elől Bremford, Rodrigo, Raphina hármasba mindig benne van a gól, egy Newcastle képességű ellenfél ellen pedig a Bielsa féle emberfogásos, embertelen mennyiségű futásra épülő taktika is müködőképes.

Newcastleről nem véletlenül esett kevés szó, számomra egy végtelenül szürke középcsapat, és egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziám, különösképp az edző személye miatt, aki nyíltan nem a szép játék híve, egyáltalán nem lennék értük szomorú, ha jövőre a Champóra kéne felkészítse a csapatát. Ugyanakkor idén nyeli a gólokat a Leeds, hiányzik a két alap CB, Newcastle idén már két adok-kapokba is belement, ilyen előjelek mellett nálam egyértelmű tipp a GG.

Newcastle United - Leeds United: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp