Érdekes kis meccset láthatunk szombaton kora este, vagy késő délután, nézőpont kérdése. A Köln azt a Lipcsét fogadja, amely alaposan meggyengült, vagy legalábbis az aktuális forma közel sem ideális.

A Bayern elvitt pár játékost és az edzőt, aminek eredménye, hogy a Lipcse egyelőre vergődik mint a partra vetett hal. A Bundesben 4 meccsből 3 zakó, a BL-rajton 6-3-mas pofon A Man City ellen. Pénteken a Sport1-es Csillagok között című BL-magazinműsorban a Várhidi mondta, hogy a City játékosai gyakorlatilag komolyabb cselek nélkül mentek át a középpályán, milyen nagy százalékkal nyertek egy-egy elleni párharcokat, hogy gyakorlatilag ovis testcselekkel embereket vettek le a City játékosai, és gyakorlatilag akkor rúgtak gólt, amikor akartak. Persze ezt a Várhidi állítást alá is támasztották képi bizonyítékkal, és valóban, a Lipcse nagyon enervált volt, Gulácsi sokszor tehetetlen volt, akár melyik gólt nézzük.

A Lipcse formahanyatlásának több oka lehet, nyílván személyekben keresendő okok, és főleg az energia hiányzik, meg a stabilitás.

Ugyanakkor elöl jönnek a gólok, ahogy jönnek a Kölnnél is elöl-hátul. Már a Kecskések felkészülési meccsein is rendre jött a kapott és lőtt gól, és idén 5 tétmeccs, mind az öt meccsen lőtt és kapott is gólt az Erster FC. A tékozló fiú, Modeste visszatért, első kölni időszakát egy kínai kiruccanás követte, majd vissza Kölnbe, aztán haza, S. Etienne-ben epizodista volt, majd ősszel visszatért Kölnbe, és eddig 4 meccs/ 3 gól. Látva a Lipcse védekezését, Modeste ma is villanhat. biztos próbál stabilabb lenni a RasenBallsport, de a Köln elég jól rajtolt, elég tökös, direkt focit játszik. Csak a Bayern elleni meccsen maradtak 15 lövés alatt, de volt meccsük, ahol 21-szer kísérleteztek. A Bayern ellen is lőttek kettőt, szerintem Czichosékban megvan az egészséges önbizalom. simán lehet ez adok-kapok meccs, én látok ebben a találkozóban hármat.

1. FC Köln - RB Leipzig: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp