A probléma nem kevés, ellenben sok.

Minden tekintetben gödörben vagyunk, tovatűntek a nyári emlékek, amikor az Eb-n a halálcsoportból majdnem továbbléptünk, amikor tényleg percekre voltunk attól, hogy a németeket kiejtve jussunk az egyenes kieséses szakaszba. Volt egy határozottan védekező csapatunk, voltak a semmiből feltűnő játékosaink, egység, erő, meg minden, ami szükséges. Nem is az eredmény volt igazán jó, de olyan jó húzása volt az egésznek. Persze volt olyan, hogy egy EB-re való kijutás után kegyetlen hullámvölgy jött, kaptunk ki Andorrában, aztán onnan is felálltunk. Egye fene, ha most jön meg egy pofon, de majd megint kinn leszünk az Eb-n, hát egye fene.

Szerintem Anglia csak magát verheti meg azzal, ha belealszik a meccsbe. Nálunk jelenleg semmi sincs. Sem jó forma, sem minőségi keret, sem egység, nálunk jelenleg anarchia van.

Kiesett Dibusz, de ami nagyobb baj, hogy Orbán sem játszik, Botka eltiltott, nincs Fityó sem, és akkor nesze, kiesett Kleinheisler is, akinek meg eleve a pályán lett volna a helye Albánia ellen, Rossi viszont felküldte előre Sallóit, akinek semmi haszna nem volt... Az mondjuk Rossi sara.

Szóval még az albánok elleni förtelem után is hullanak játékosaink, úgy kell kukázni a spílereket. Persze érthető a 'sérüléshullám', ugyan ki adja szívesen a nevét egy mocskos nagy pofonhoz... Egy újabbhoz, mert ugye ősszel már volt három, és nálam az Andorra elleni hazai 2-1 is a vereség kategóriája, ahogy mondjuk nálam győzelem az Eb-n a németektől kapott pofon.

Nem hiszem, hogy Kane-ék otthon átalusszák az első félidőt, mint Budapesten. Gondolom egyébként is meg akarnak csapni minket, a kis cigányozás, dobálózás miatt, meg amúgy is. Ha nyernek, gyakorlatilag kinn vannak a vb-n. Nem mintha nem lenne könnyű sorsolásuk, beleférne nekik még egy betli is, de aki pályára kerül, az valószínűleg bizonyítani akar.

Azt meg, hogy mi milyen formában vagyunk, azt kár ecsetelni. Számomra csoda lenne, ha a meccs félidőre nem dőlne el, már akkor csalódott lennék, ha csak pushra jönne ki a tipp. Nálam ez 2-0 vagy 3-0 félidőre.

Az meg kisebb csoda lenne, ha betalálnánk, de elméleti síkon akár még ez is előfordulhat. Merjünk nagyot álmodni :D

Anglia - Magyarország: Gólok száma az első félidőben - Ázsiai - Asian Over/Under tipp