Oscar Moraing folytatja remek szériáját ITF szinteken. A dohai levegő csodát tett vele, a múlt heti ugyanitt rendezett ITF versenyen öt mérkőzést behúzva a trófeát is elnyerte, ezek közül a negyeddöntős, elődöntős és döntős meccsét is erősen outsiderként sikerült megnyernie.

Az új héten is sikerrel abszolválta az első körös meccsét szintén a bukik által outsider oldalra helyezve. A múlt héten megszerzett önbizalma pedig repíti tovább, csütörtökön a szebb napokat is látott indiai Saketh Mynenit is oldalvonalon kívülre tette.

Ebben a formában teniszezve a következő feladat is megoldhatónak tűnik a szlovén ITF versenyzővel szemben.

Kocevar-Desman évek óta az ITF szintereket járja, több-kevesebb sikerrel. Neki ez az első hete itt Katarban. Az első körben Velcz Zsombor ellen nem volt nehéz feladata, hiszen a magyar fiú még kemény pályán nem tudott ITF szinten sem maradandót alkotni. A második körben pedig egy harmat formában lévő angolt, Cantert annak rendje módján két szettben oldott meg. A közelmúltban azonban az igazán jó formának örvendő riválisokkal szemben rendre beletört a bicskája a szlovénnak. A másik hátráltató tényező, hogy Kocevar-Desman ezen a héten tért vissza a gyors borításra, májustól csak a tenisz szemcsés szekcióján mozgott, kérdés a bomba forma ellen ennyi gyors pályás tenisz kellően felkészíti majd e a megmérettetésre.

Mindenesetre nálam egyértelmű favorit a német fiú, aki az előző mérkőzésein is bizonyított és olyanokkal szemben is kezébe vette az irányítást, akikkel szemben a szekértő edzők és bukik sem várták volna. Ezek után a Kocevar-Desman elleni továbbjutás is nagyon erős tipp nálam.

Moraing, Oscar - Kocevar-Desman, Tom: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp