A Vác nem a legszebb napjait éli. Az 1994 -es bajnokcsapat jelenleg az NBIII kieső helyei között lavírozik. Egy azonban azonos az akkori bajnok csapat és a mostani fiatalabb társaság edzője is Csank János.

Legutóbb szeptember 22 -én írtam egy előzetest, akkor a Rákosmente vendégeként szerepelt a Vác, ott is hasonló volt a helyzet egy szintén kiesés ellen menekülő rivális, égetően fontos három pont és csak behúzták a váciak 2-1 -re a meccset. Hiába a rutinos bajszos mester nagyon ért a szakmához, ezeket a kiesési rangadókat rendre jó százalékban tudja hozni, még ha szerényebb is a keret összetétele. Azóta három vereség, a Szekszárd, a Hódmezővásárhely és a Kozármisleny ellenében, ez utóbbin a második helyezett ellen csupán egy sovány 0-1 -es vereség egy véleményes góllal.

A korai kezdés, 13óra, úgy döntöttek Csankék, hogy már egy nappal előbb elindulnak a meccs helyszínére. Mindez csapat összetartás szintjén is hasznos és megfelelően feltudnak készülni az összecsapásra, nem hirtelen esnek be a meccshelyszínre.

A Mohács hasonlóan a Rákosmenti KSKhoz inkább rutinosabb kiöregedett játékosokból áll, akik iszonyat rosszul öt vereséggel kezdték a bajnokságot, de a legutóbbi meccseken már sikerült öt pontocskát begyűjteniük, ám erőnlétben alapos hiányosságok vannak náluk, ennek is köszönhető az utolsó hely.

A Vácnál most szinte mindenki hadra fogható ami jó jel lehet, egyedül a porcműtétre váró Csaba Dánielre nem számíthat Csank mester.

Mindenki hangoztatja a két fél részéről, hogy ki-ki hat pontos meccsről van szó, ebben a műfajban pedig kinek ha nem Csanknak van a legnagyobb tapasztalata, szerintem ahogy megoldották Rákosmentén, úgy a mai mohácsi feladatot is behúzzák a vasárnapi meccsre alaposan felkészülő Váciak. Tippem: 1-2

Mohacsi TE - Vác FC: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp