A dán bajnokság két bajnokesélyese a Midtjylland és az FC Köbenhavn is várhatóan könnyebb mérkőzés elé nézhet a 12. fordulóban. Míg előbbi a pocsék formában levő Nordsjaelland otthonába látogat, addig a kiszemeltem a gyengécske Sønderjyske vendége lesz..

Jess Thorup csapata az előző fordulóban csalódást okozott, mikoris az utolsó pillanatokban hullajtott el nagyon fontos két bajnoki pontot a Viborg elleni hazai ütközet során. A mérkőzés pikantériája hogy az amúgy remek formában játszó támadó, Jens Stage szerzett vezetést 15 perccel a vége előtt abszolút megérdemelten hiszen végig dominálták a meccset, ezek után pedig a hosszabbításban ismét betalált, viszont legnagyobb sajnálatára rossz kapuba juttatta a zsugát. Ennek köszönhetően a Midtjylland három pontra meglépett, sőt az Aalborg is felzárkózott rájuk szintén három egységre. A gárda formája viszont az öngól ellenére is kíválónak mondható, egy a nagy rivális elleni vereséget és egy vélhetően "szándékos" kupabúcsút leszámítva szinte minden mérkőzést megnyertek eddig a szezonban, nem mellesleg 25:8-as gólaránnyal büszkélkedhetnek. Érdekesség hogy idegenben 100%-os mutatóval , 16:2-es gólaránnyal állnak, így nem hiszem hogy beszarnának egy kiesés ellen küzdő csapat ellen.

A hazaiak legnagyobb problémája a gólfelelős hiánya hiszen 11 meccsen csupán öt alkalommal tudtak betalálni ami édes kevés. Érdekesség itt is akad, még pedig hogy két góljával egy honfitársunk Prosser Dániel vezeti a házi góllövőlistát. Az eredményeik alapján a hazai pálya némi előnyt jelent nekik, viszont a Kobenhavn ellen szerintem ez ma kevés lesz a pontszerzéshez, több gólos vendég győzelmet várok. Az egymás elleni meccseket masszívan dominálja a Köbenhavn, legutóbbi 10 ilyen meccsből 9-et megnyertek.

Tipp: 0-3

SønderjyskE - FC Copenhagen: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp