Ez egy nagyon vicces mérkőzés lesz. A hazai csapatnak nincs edzője, csak egy megbízott báb, bizonyos Jeremiás Gergő, akinek a fülében ott a kihangosító, mert folyamatosan Herczeg András adja rajta az instrukciókat, míg a másik oldalon Horváth Ferenc eltiltott, így a kispadon Szamosi Tamás fogja helyettesíteni. Tehát mindkét edző lényegében edző nélkül vág neki a meccsnek.

Aztán ott van a Debrecen legutóbbi meccse, az MTK elleni. 1-1 lett a végeredmény, ami szép eredménynek tűnt, de a Gyirmót most pénteken beárazta azt a döntetlent egy 0-3-al. Tehát az a Gyirmót, akiket 5-0-ra ütött ki a Nagyerdőben a Loki, egy hármassal zavarta le a pályáról az MTK-át, akik majdnem szénné verték a Lokit. Ajaj. Ebből nekem az tűnik ki, hogy a Loki hatalmas mélyponton van, nem tartom kizártnak, hogy kap egy nagy pofont a Honvédtól.

De nézzük a további érdekességeket. Először is ott van, hogy Jeremiás milyen kezdőcsapattal ment ki az MTK ellen: padon volt Dzsudzsák, és 3-4-3-ban tolták. Hoppácska, az amúgy is gyenge védekezést megfejelték egy három védős rendszerrel. Ebből az ellenfél – ha nem az impotens MTK az – rúghat jó pár gólt. Ha Dzsudzsi megint padozni fog, akkor pedig a motiváció sem lesz meg a csapatban. Én mondjuk az ő pályára lépését most már várom, mert nélküle még gyengébb a Loki.

A Honvéd ellen pályára lép Ugrai Roli is, aki a volt csapatai ellen mindig nagyon küzd. A Fradinak is lőtt gólt, szerintem betalál a Honvédnak is, ahol nem bántak vele épp szépen, mikor eljött. Ott tehát van tűz a gólszerzésben.

A Honvéd három mérkőzése nem szerzett pontot. A Puskás ellen megbocsátható volt a vereség, mert 10 emberrel azért nehéz játszani egy egész meccset, de a Kövesd elleni hazai 2-3 csúnya volt. Azt én sem értettem, hogyan sikerült, Batik Bence talán élete legrosszabb meccse volt, de mégsem varrnám egyedül a nyakába. Az a meccset szénné kellett volna nyerniük.

Tehát látok motivációt a vendégeknél, még Ferike hiányában is meglesz a tűz bennük a javításra. Szerintem behúzzák a Loki ellen, de biztosabb a gólokra menni. Ugrai gólja-góljai mellett én legalább kettő Honvéd találatra is számítok ez ellen a harmatos debreceni védelem ellen.

DVSC Debreceni - Budapest Honvéd FC: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp