A "G" jelű csoportban az egyik legegyértelműbb mérkőzés lehet ma a Konferencia Liga 5.fordulójában. A szlovén kis csapat piszok nehéz csoportba került miután holland, francia és angol ellenfelet is besorsoltak melléjük. Nem nagy meglepetésre nagyon kilógnak a mezőnyből, négy meccsből négy vereség van eddig a nevük mellett és csupán két gólt lőttek 10 kapott gól mellett.. A szlovén pontvadászatban is pocsékul teljesítenek a tavalyihoz képest, csupán a középmezőnyben tengődnek 16 meccsen szerzett öt győzelemmel és formában sem igazán vannak hiszen az utóbbi 10 tétmeccsükből csupán egyszer tudtak három pontnak örülni. A mai meccset ráadásul nem játszhatják saját stadionjukban, plusz adalékként pedig nem lehet teltház sem a vírus miatti intézkedések végett. Reménytelen helyzetben várják tehát a mai meccset az a Tottenham ellen akik meglepő módon komolyan veszik a sorozatot.

A Manchester United elleni csúfos zakó után, Conte kinevezésével megindult a Tottenham szekere. Való igaz még csak három meccsen van túl az olasz de még veretlen vele a csapat (2GY 1D). A bajnokságban a Leeds elleni győzelemmel feljöttek a hetedik pozícióba és csupán négy egységre vannak a negyedik, már Bajnokok Ligája indulást érő helytől. Sérülések sem nehezítik a dolgukat ami az elmúlt időben volt hogy problémát okozott, most csupán Scarlett és Lo Celso játéka kérdéses illetve Romero piros lap miatt eltiltott. Konkrétan tehát a legjobb csapatát is pályára küldhetné Conte, de az előzetes hírek szerint számtalan helyen fog változtatni a hétvégi meccshez képest és olyanoknak is lehetőséget ad akik korábban nem tölthettek annyi időt a pályán. Kane viszont például jelenlegi várható kezdőben ottvan, illetve a csapatnak nagyon fontos lenne a maradék két meccsen szerzett hat egység begyűjtése hiszen akkor tavasszal eggyel kevesebb párharcot kell letolniuk a végső győzelemért vezető úton.

Így az előző meccsükhöz hasonlóan (5:1), nagyon sima angol győzelmet várok a tartalékos angoloktól.

Tipp: 0-3

NŠ Mura - Tottenham: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp