A hazai együttes egy igen érdekes mérkőzéssel a háta mögött érkezik a mai találkozóra, de a vendégek is javítani szeretnének az elmúpt hetek csúfos kudarcain.

A Kecsó együttese úgy kapott ki az utolsó Tiszakécske együttesétől, hogy két kiállítás is volt a Bács-Kiskun megyei együttesnél, mely után mindkét alkalommal tizenegyeshez jutott az idegenben szereplő Kecskemét. Mindkét alkalommal kimaradt a büntető, így pedig vereséggel érkeztek erre a találkozóra.

A Kecskemét együttese a legutóbbi tizenöt mérkőzéséből mindösszesen négy alkalommal történt gólváltás. Ez nagyon kevés, de azt gondolom, hogy ez ezen a mérkőzésen nem számít most. Két motivált csapat találkozik itt, mindkét csapat győzelemre fog játszani.

A Haladás csapata előbb a Vasastól, majd a Siófoktól is kikapott, így két vereséggel a háta mögött érkezik az ország keleti felébe. Érdekesség, hogy október 10 óta lejátszott hét mérkőzésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, a maradékot bukták. Vissza is estek rendesen a tabellán, már csak az ötödik helyen állnak, épp a maiellenfelük van előttük.

Mondhatni ez egy rangadó, már ami a tabellán elfoglalt helyezést illeti. Az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnye az idei, elég a Vasas, Diósgyőr, Győr vagy épp erre a két együttesre gondolni. Sok esélyes a feljutás, nincs két kiemelkedő együttes, szerencsére. Bár igaz, hogy nagy valószínűséggel a Vasas-DVTK páros lép egy osztállyal feljebb, jelenleg ők ketten azok, akik talán elléphetnek majd az üldözőktől. Addig amíg ez a két csapat nem hozza azt a szintet, amit tud és becsúsznak a váratlan hibák, addig folyamatosan csak hátulról fogják nézni az üldözőket is. Azt gondolom, hogy egyik csapat sem akar leszakadni, viszont mindketten nyerni szeretnének, mert nem a legjobb előjelekkel érkeznek, javítaniuk kell. Várhatóan nem egy gól nélküli találkozó lesz, legalábbis én nagyon bízom benne. Döntetlent tippelek ugyan, de nem azért, mert mindkettőnek jó lenne ez az eredmény, hanem mert szerintem nem fognak fogást találni a másikon. A tippem 1-1 vagy 2-2.

Kecskeméti TE - Szombathelyi Haladás: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp