Gondolkodtam itt, hogy a 'pool góljait 3,5-ből vagy 2,5-ből tegyem, illetve ajánljam, de úgy döntöttem, a kevesebb néha több.

Az nem kérdés, hogy a Liverpool úgy megcsapja a Leicester Cityt. De nem ám! Már a Leicester City és Man. City meccsét elemezgetve láttam, hogy a Leicester elég necces programot fut. Aztán ahogy néztem azt, ahogy Sterlingék 5 percenként lövik a gólokat, gondoltam rá, hogy bakker, ha ezek így szét vannak esve, akkor ezt alighanem a Vörösök is kihasználják. Félidőben a City 4-0-ra ment, mondom magamban, ez eldőlt. Átugrottam a Sport TV-re, és belenéztem a KHL-be, visszakapcsolok, és látom, hogy 4-3 :D Dörzsöltem a szemem, de annyi volt az. A Citynek nem szokása a szétesés, de ott szétesett. Más kérdés, hogy aztán magához tért, és lett 6-3 a vége. Jó kis csörte volt. A Leicester City a szépítő gólokkal elérte, hogy még több energiát égessen el, mindhiába. Vardyt végül nem kellett a pályára küldeni, kérdéses, hogy a 'pool ellen is pihen-e. Szerintem amúgy igen, nem látom értelmét a játékának. Labdát amúgy is csak középkezdésnél látna közelről.

A Liverpool meccsét halasztani kellett, így nem is lehetnek annyira fáradtak. A Boxing Day meccsük a Leeds ellen elmaradt (mondjuk ott is kinézett egy 6-7 gólos meccs), így azért valamivel jobb a helyzet. Van Dijk mellett a védelemből Robertson is hiányzik majd, ő eltiltás okán. Rajtuk kívül mindenki pályára léphet a kulcsjátékosok közül.

Érdekesség, hogy a Liverpool pár napja a Ligakupában is találkozott a Leicesterrel, ahol Klopp a B csapatát küldte pályára. 3-3-as rendes játékidő után büntetőkkel jutott tovább a 'pool. Miközben a Leicester közel a legjobb csapatát tette a pályára, így sem tudott nyerni, sőt megkapta azt a három gólt, amit most is megkaphat, immár Salahéktól.

Nekem a 'poollal az egyetlen bajom, hogy sokszor túlkombinálnak dolgokat elöl. Kicsit ilyen régi brazil válogatott feeling, Salah-ék is sokszor a gólvonalat is kicseleznék, sokszor az extra passz után is szeretnének még egyet. Aztán ezek néha bejönnek, akkor jön a csodagól, néha meg elszórakoznak mindent. Viszont ahogy a Man. City szétkapta a Leicester nem létező védekezését az első félidő első percében, az nekem azt mondatja, hogy ha hatot nem is vág a Liverpool, úgy hármat talán igen. Aztán majd 2022-őt január 2-án egy Chelsea-Liverpool meccsel nyitják a Kékek és a Vörösök, de valószínű Klopp is úgy gondolja, addig is a Leicester elleni pontokat magabiztos játékkal be kell gyűjteni.

Leicester City - Liverpool: Liverpool által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp