A Norwich legutóbbi, hétvégi sima veresége után most egy olyan csapathoz látogat, akik hazai pályán igen jó mérleget mutatnak. A Crystal Palace jelenleg a hatodik helyen áll a hazai tabellán, igaz, a Tottenhamen kivűl nagy csapat ellen nem játszottak. Ellenben sok nyerhető mérkőzést nem tudtak hozni, így a három győzelem mellé van öt döntetlenjük. Szerintem ma meglehet a negyedik győzelmük hazai pályán, ha ezt nem hozzák, akkor nem tudom mit fognak.

Sok hiányzója van a hazai csapatnak, a másik oldalon már kevesebb, de ott is vannak jelentősek. Érdekesség, hogy mindkét oldalon hiányozni fog az első számú kapus, mindketten betegség miatt. Aztán majd még simán változhat ez a kezdésig, mert bármikor futhatnak be új információk sajnos, ez egy ilyen időszak lett most az angol ligában.

Jobb csapat most a Crystal Palace, de nagy különbség nincs a két együttes keretértéke között. Igazából a hátsó négyes az az a négyes, akik a leggyengébb kerettel rendelkeznek, vagyis valamennyire fedi a valóságot a tabella hátsó része. Kíváncsian várom, hogy hogyan alakul majd a Newcastle sorsa a téli átigazolás után. Szerintem elkerülhetnek a kieső helyekről, szerencséjükre nincs nagy hátrányuk, gyakorlatilag semmi lemaradásuk nincs. Ellenben a Norwich csapata, a támadókat illetően elég gyengén muzsikál, nem sikerült valami jól a nyári erősítés. Mindössze kilenc gólt rúgtak az új szezonban, pedig ott van Pukki, Rashica, vagy épp Tziolis.

A Crystal Palace csapatánál sem Benteke, sem Zaha nem léphet ma pályára, így szinte biztos, hogy Ayew és Edouard is pályára léphet ma. Tőlük várok gólt, illetve Connor Gallagher is fantasztikus formában van, így azt gondolom, hogy a két játékos távollétében is marad gólfelelőse a hazaiaknak. Ugyan kevés gólt szereznek odahaza, de ma egy olyan csapat ellen lépnek pályára, akit illene gólokkal verniük.

A tippem az, hogy a Crystal Palace rúg ma legalább két gólt.

Crystal Palace - Norwich City: Crystal Palace által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp