A Championshipben szereplő Stoke Cityhez látogat a League Two-ban szereplő Leyton Orient a FA Kupa harmadik fordulójának egyik vasárnapi mérkőzésén. A két együttes között két osztály van, mindkét együttes a maga osztályának középmezőnyéhez tartozik.

A Stoke huszonhatszor annyit ér mint vasárnapi ellenfele, ez pedig azért sokat elárul a mérkőzésről. Várhatóan a hazai együttes akarata fog érvényesülni egész mérkőzésen, már a találkozó elejétől kezdve. A két csapat 2009-ben már találkozott egymással az EFL Kupában, akkor idegenben nyert 1-0-ra a Stoke.

Az elmúlt időszakban nagyon gyenge hazai pályán a Stoke, október 19 óta 1-2-5-ös mérleggel állnak. Mostanában több alkalommal is sikerült úgy vereséget szenvedjenek, hogy ők szereztek vezetést, így pedig elmondható, hogy fejben sincs minden rendben náluk. Általában a mérkőzéseik második felében esik több gól, így ezen a találkozón is inkább ezt várom. Szerencséjükre a Leyton nem egy acélos csapat idegenben, augusztus 21 óta 2-6-3-mal állnak, és általában az ő mérkőzéseiken a második játékrészben van több gól. Azt gondolom, hogy ez jó hír a tippet tekintve, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy az első félidőben még puhataloznak majd a csapatok. Az is fontos lehet a tipp szempontjából, hogy egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, ileltve, hogy kupamérkőzés és ilyenkor többet kockáztat egy esetleg hátrányban lévő csapat.

Sima Stoke győzelmet várok egyébként, bár látva egy-két mérkőzést elmondható, hogy néhány csapat nagyon gyengén muzsikált a kupába. Remélem, hogy komolyan veszi a Stoke a mérkőzést, és ha mást nem, akkor a második félidőben végleg eldönti a továbbjutást, és egynél több gólt szereznek majd.

Stoke City - Leyton Orient: Gólok száma - 2. félidőben - Felett/alatt tipp