Tulajdonképp könnyű „szezon” fut az Atletic, mert nincs rajt nemzetközi kupaszereplés. Marcelino tanítványai szuperkupa-döntőt játszottak az elmúlt hétvégén, előtte az elődöntőben 0:1-ről fordítva sokkolták az Atletico Madridot. Aztán csütörtökön a Király kupából a Barcelonát ejtették ki gólzáporos meccsen (3:2 a hosszabbítás után). Bizony ez a csapat elöl és hátul is gólérzékeny, erre a meglepően jól teljesítő Rayo ellen 1,40 fölé lövik a 1,5 overt. Szerintem, ez KELL!

Azt gondolom, hogy a Bilbao célja egyértelműen a top4 lesz a bajnokság második felében. A matracosokkal szemben öt pont csak a hátrány, ami simán ledolgozható ezzel a kerettel. Ott ahol Muniain és a Williams tesók leuralják a támadásépítést nem lesz baj a Rayo ellen se. Inaki egyébként „csak” egy erős órára szállt be a hétközi kupameccsen, Berenguer pedig az utolsó 45 percre így nem hiszem, hogy az erővel gond lenne a vendégeknél. A számok esetükben egyébként rosszak, mert a 11 idegenbeli bajnokijukon csupán 12 találat esett. Most azonban a zárkózás miatt több kockázatot fog vállalni Marcelino csapata, főleg a második félidőben.

Hihetetlennek tűnhet, mégis az igazság az, hogy a La Liga legjobb csapata volt a forduló előtt a hazai tabellát nézve a Rayo (a Sevilla beelőzött a szombati játéknapon). A kis madridi csapat még veretlen a szezonban otthon és a tíz mérkőzésén 24 gól esett. Itt az ék a különleges pályafutást magáénak tudó kolumbiai Falcao, aki már 35 éves, és öt gólt szerzett a szezonban. Biztos pont ő (Szalai Ádám extra minőségben): labdamegtartás, lefejelés, esetenként jó kapu elé érkezés. Azt gondolom, hogy Iraola stabil 4-5-1-es harcos felfogásával meglepheti a vendégcsapatot és találhat egy gólt az első félórában a kupacsatáktól kicsit megrészegült ellenféllel szemben.

Konkrétan el tudom képzelni a forgatókönyvet. A baszkok győzni mennek az Estadio de Vallecas-ba, azonban a vártnál nagyobb ellenállással találkoznak, és taktikai csatába bonyolódnak. Betalál a Rayo és a második félidőre minden energiáját mozgósítja az Atletic. …és innen lehet bármi: vendégfordítás, vagy egy hazai kontrával 2:0-al véget ér a csata. A lényeg a jó szorzós két gól!

Rayo Vallecano - Athletic Club Bilbao: Gólok száma - Felett/alatt tipp