A két együttes ellentétes utat jár be jelenleg; amíg az Udinese a bentmaradásért harcol, addig a Lazio együttese a nemzetközi kupás helyezések egyikéért küzd. Egy újabb győzelem mindkét együttes helyzetét jelentősen javítaná, nagy kérdés hogy a csapatok melyik arcukat mutatják a mai találkozón.

A héten csalódást keltő eredményt ért el a Lazio csapata az Európa Ligában, a Porto ellen szenvedtek 2-1-es vereséget. Ugyan a visszavágón Rómában lépnek majd pályára a felek, de nagyon nehéz helyzetbe kerültek az olaszok, mert kiváló szezont fut a portugál együttes. Eltörölték az idei szezontól az idegenben szerzett gólok fontosságát, mely sok együttes helyzetét jelentősen javítja, így akár még egy őrült mérkőzésen is továbbjuthat a Lazio.

Az Udinese a tizenhatodik helyen áll jelenleg, míg a Lazio a hatodik. Van esélye az Udine-i együttesnek, mert nem verhetetlen a római gárda, főleg idegenben megy nekik nehezebben. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy nagyon rendbe tette a vendég együttes a védekezését, legutóbbi hét találkozójából öt alkalommal is kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést, köztük az Udinese elleni kupatalálkozót.

Az Udinese nem rúg sok gólt és annyira nem is kap sokat. Majdnem ugyanannyit, mint mai ellenfele, viszont ők lényegesen jobb támadójátékot produkálnak. míg 30-40-es gólaránnyal állnak a hazaiak, addig 52-39-el a vendégek. A második legtöbb gólt rúgta a Lazio, és jó eséllyel ma is hozzátehetnek kettő vagy három találatot. A két együttes egymás elleni találkozói nagy Lazio fölényt hozott eddig, mostanában gólt is alig kaptak. 2014 óta a hazai pályán szereplő Udinese mindössze két pontot sikerült összekaparjon, azt is úgy, hogy mindössze két gólt szereztek ezen mérkőzések során.

A városi rivális Roma és a Fiorentina is ott lohol a vendégek nyomában, így lépéskényszerbe került a fővárosi együttes ezen a találkozón. Jobb csapatnak gondolom a vendégeket, akik ha nem is könnyen, de hozhatják ezt a találkozót.

Udinese - Lazio: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp