A Mainz csapatánál a koronavírus elburjánzása miatt a Borussia Dortmund elleni bajnoki meccs halasztásáról döntöttek. Túl sokáig nem húzták a pótlást, ahogy a mainziak rendbe jöttek, már meg is rendezik az elmaradt bajnokit. Érdekesség, hogy Mainzban közben az is felépült, aki addig sérült volt, most pedig a BVB-nél van hullám, csak nem covid, hanem sérülés...

A sárga-feketék idényében ez megszokott, ráadásul úgy ab obo hozzá lehetnek szokva, pl. Reus pályafutását követve.

Lényeg a lényeg, a BVB-nél nagyjából egy csapatra való kisebb-nagyobb sérüléssel küzdő játékos van, és minden posztra jut egy pár spíler. Nem is kezdő összeállítását nehezíti, hanem a rotáció lehetőségét veszi el a mestertől.

A BVB kényszerből összeállított védelemmel játszik, Guerreiro, Zagadou, Akanji és Schmelzer is sérüléssel bajlódik, belső védő posztra nem igazán maradt, csak kényszermegoldás. Hummels és Reus a covidból jön vissza (elvileg). Haalandot sem nagyon akarják túlerőltetni. Hétvégén a Bielefeld sem volt elveszett, megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre.

A Mainz 20 napja játszott utoljára, így a labdaéhség biztos megvan. De ennek a szünetnek egyaránt lehet pozitív és negatív hatása, valószínűleg mindkettőt látjuk is este. A ritmusból kiestek, ugyanakkor sokkal frissebbek lesznek Onisiwóék, mint a dortmundiak, akik főleg hátul elég kesze-kusza, nem megszokott felállásban lépnek majd pályára. A Mainz otthon eleve egy gyilkos társaság, nagyon acélosak hazai közönség előtt (de még akkor is, ha nincs közönség). Gólt szinte mindig lőnek, ezt ma is várom, még akkor is várnám, ha a BVB védelme flott lenne, de nem az. Ráadásul a Mainz nincs veszélyeztetve a kiesést illetően, így bőven játszhat görcsök és gátak nélkül.

A BVB pedig nagyjából hasonló helyzetben van, mint mondjuk a Sevilla. A Sevilla előtt ott a Real Madrid, a BVB előtt pedig a Bayern. Viszont a bajorok előző két bajnoki meccsükön csak remiztek, ha most a Dortmund nyerni tudna, akár 4 pontra feljönne. Szerintem ez a cél, és igazából görcsölnie a BVB-nek sem kell, mert a top4 elég biztosnak látszik, a BL-indulás biztosított. Az őszi meccsükön is villant mindkét csapat, most is ezt várom.

Mainz 05 - Borussia Dortmund: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp