Mind Svájcnak, mind pedig Spanyolországnak kapaszkodnia kell csoportjában, hiszen az A-Ligában eddig még nem sikerült győzelmet elérniük.

A spanyoloknak idáig két remi jött össze. Előbb hazai pályán a portugálokkal osztozkodtak az egységeken (1:1), majd Inigo Martinez révén Csehországból az utolsó utáni pillanatokban hozott el egy pontot Luis Enrique legénysége. Egyelőre a hispán válogatott a csoport harmadik helyén tanyázik. Most Svájcban két fontos célja lehet a spanyoloknak. Egyfelől egy esetleges sikerrel megőrzik reális esélyüket a csoport megnyerésére, másrészről a három pont bezsebelésével jó eséllyel megőrzik A-Ligás tagságukat a Nemzetek Ligájában, ami alapelvárás náluk.

Svájcnak értelemszerűen pedig el kell kezdenie a felzárkózást, ami nem lesz könnyű, tekintve, hogy jelenleg pont nélkül állnak a csoport utolsó helyén. Xhakiriék előbb Csehországban maradtak alul (2:1), amit a hét elején egy komolyabb zakó követett Portugáliában (4:0). Az utóbbi meccsen ugyan jól kezdtek a svájciak, ám az első félidő végére totálisan szétestek, s a luzitánok 3:0-lás előnyükkel gyakorlatilag 45 perc után lezárták a párharc érdemi kérdéseit. Mentálisan tehát nehéz helyzetben van Vladimir Petkovic együttese.

Fényt jelenthet számukra az alagút végén, hogy az NL-ben most szerepelnek először hazai pályán, illetve hogy a spanyol válogatott az utóbbi években messze nem az az elitgárda, akik voltak például a 2010-es években.

Amondó vagyok, hogy mivel mindkét együttesnek nagyon kellenek most már a pontok, egy pörgős, helyzetekben gazdag meccsel számolhatunk. Ráadásul ez a kvartett eddig is inkább overes csörtéket hozott, s úgy vélem, hogy ez a tendencia - már csak a meccs tétje miatt is - tovább folytatódik. Mindkét válogatottban vannak gólerős játékosok, s véleményem szerint Svájc nem fogja könnyen adni magát ezúttal.

Tippem: 1-2 nyer Spanyolország

Svájc - Spanyolország: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp