Feltehetően könnyebb összecsapás vár Kyrgiosra, mint a legjobb 32 között, Tsitsipas legyőzése után Nakashimának nem kellene gondot jelentenie a bohókás ausztrál számára.

Gyakorlatilag az elődöntőig ki van kövezve az út Kyrgiosnak és ha kicsit fog tudni gondolkodni, akkor meglátja ezt a hatalmas lehetőséget és odateszi magát a következő meccsein. Az elődöntőben azért még Rafa is fogható füvön, úgyhogy meg kell tenni az első lépést és nyolcaddöntős amerikai ellenfelén átgázolni. Játéktudásban nem lehet összehasonlítani a két teniszezőt, Kyrgios egy zseni, ha csak a kezéről lenne szó, már többszörös Grand Slam bajnok is lehetne. De mivel nyaktól felfelé dől el a téma, ezért még "csak" egy páros GS sikere van, igaz, az pont idén jött össze szülőhazájában. Jó formában van Nick, bár gyakorlatilag minden meccsén alakít valamit és összetűzésbe kerül a közönséggel, de az első meccsét kivéve ez nem zökkentette ki őt a játékából igazán. A szervája mindig is rendben volt és ha jönnek a gyors tenyeresek, nem nagyon lesz ellenfél Nakashima.

Nakashimának nem volt eddig olyan nehéz dolga, legyőzte ugyan Shapovalovot, de a kanadai egy ideje nem találja a játékát. Itt jön az első nagy erőpróba, amibe szerintem bele is törik a bicskája rendesen. Nem volt rossz a felvezető tornákon, de ha komolyabb ellenféllel került szembe, rendre alulmaradt.

Első meccsük lesz ez egymás ellen a felnőtt mezőnyben, a tudás egyértelműen az ausztrál oldalán áll, ha nem fog szétesni fejben, maximum 1 szettet veszítve hoznia kellene ezt a meccset.

Nakashima, Brandon - Kyrgios, Nick: Játék hendikeppel - Hendikep tipp