Az előző fordulóban az MTK „csak” 2-1-re nyert a Szeged ellen. Mondhatni, hogy beégett a sok gólos tipp. Aki azonban látta a meccset, az tudja jól, hogy semmi probléma nem volt a tippel, hiszen a MTK szinte felborította a pályát, a Szeged kétségbeesetten védekezett egész meccsen. A különböző statisztikai adatok szerint 14-15 kapura tartó lövésük volt, a hazai csatárok naggyá tették a Szeged kapusát.

Bognár György is azt emelte ki, milyen lesz, ha majd jól is játszanak! Most itt az alkalom a jó játékra, és a nagyarányú győzelemre. Szentlőrincre látogatnak, ahol a tavalyi évad után teljesen új csapatot építenek. Gabala Krisztián edző távozott, és helyére Jeremiás Gergő érkezett. Ő arról híres, hogy Debrecenben két mérkőzés erejéig ült a kispadon edzőként, de egyébként valami asszisztens edző volt, vagy mifene. 37 éves, és úgy harangozták be Szentlőrincen, hogy ambiciózus, agilis tréner, aki a nap huszonnégy órájában ég a csapatért.

Hát ez az égés látszott Gyirmóton is, ahol szó szerint földbe döngölték őket. A Gyirmót szerintem gyengült a nyáron kicsit, erre fel fél órán belül lőttek három gólt a szentlőrinci kapusnak, a szlovák Prokopnak. Én úgy látom, hogy a nagy nyári átalakulás során megszerzett noname fiatalok jelenleg nem ütik meg az NB2 szintjét sem, ami azt jelenti, hogy óriási pofonokba szaladhatnak bele az olyan csapatok ellen, amelyek koncepcióval és kész stratégiával rendelkeznek.

Az MTK pontosan ilyen koncepcióval és motiváltsággal csapat. A Gyirmót kb 10 gólt lőhetett volna, csak elszórakozták a második félidőt. Bognár György ezt soha nem engedi, ő mindig úgy cserél, hogy az épp elégedetté váló játékosát lehozza, és behoz helyére egy éhes játékost, aki nem cselezi túl magát, és nem törekszik a szépségre két gólt követően. Szóval 2-3 gólos előny birtokában sem fog leállni az MTK, szerintem most egymaguk lehozzák az 5-6 gólt.

Gólok száma - Felett/alatt