Franciaország Angliához hasonlóan blamát blamára halmoz a Nemzeti Ligája A-divíziójában. Didier Deschamp legénysége négy fordulót követően jelenleg az 1. csoport sereghajtó helyén tanyázik Dánia, Horvátország, illetve aktuális riválisa, Ausztria mögött.

Az eddig megszerzett két pont igencsak karcsú a galloktól, pláne úgy, hogy két hazai meccsüket egyaránt elbukták előbb dánokkal (1:2), majd a horvátokkal szemben (0:1). Nem igazán kell tehát ragozni, hogy az már tényleg nehezen magyarázható lenne, ha a sorozatban lejátszott három mérkőzés egyikét sem tudná megnyerni a világbajnoki címvédő. Az pedig hab lenne a tortán, ha ráadásul még kipottyannának a B-divízióba.

Mindebből kifolyólag ma este egy motivált, a Nemzetek Ligáját legalább erre a két szeptemberi meccsre komolyan vevő franciákat láthatunk. Sokan hangoztatják a top-válogatottak közül, hogy ezek a párharcok már egyfajta rákészülésnek is tekinthetők a novemberben rajtoló VB-re, így ebből a szempontból sem várok most már olyan alibizést, mint amit számos veretes válogatottól tapasztaltunk júniusban, amikor már szezon végén, rengeteg tétmeccsel a lábakban minden player a nyári szünetet várta.

Deschamp dolgát nehezítheti ugyan, hogy számos kulcsfigura hiányzik majd ezúttal a keretből, kezdve Karim Benzemával, Paul Pogbával, de sorolhatjuk még ide Kingsley Comant, N'Golo Kantét stb, ám a tét - ha tényleg számít nekik valamennyit is az NL-sorozat -, igen nagy. Ennél fogva én leginkább Mbappétól várom a fő attrakciót, de Olivier Giroud, avagy Antoine Griezmann már sokszor bizonyította, hogy lehet rájuk számítani.

Néhány szó essék a Sógorok csapatáról is. Véleményem szerint Ausztria esetleges megragadása az A-ligában legalább akkora siker lenne, mint a magyarok bennmaradása a legjobbak között. Na jó akkora nem, mert a mi csoportunk talán még az övéknél is keményebb papíron. Mindenesetre Ralf Ragnick gárdája által eddig bezsebelt 4 pont nem rossz teljesítmény, amely realizálhatja a bennmaradást számukra. Természetesen a franciák elleni idegenbeli csörtén számukra az a legfontosabb, hogy ha lehet, tartsák előnyüket a gallokkal szemben. Nem csoda, ha nyugati szomszédaink már egy iksz elérésének is örülnének a Stade de Franceban.

Az tapasztalható, hogy az osztrák foci megint kezd jó periódusba kerülni. A 2016-os EB után észrevehető volt egy pár éves hullámvölgy az eredményeikben, ám úgy tűnik, ez a jelenség időszakosnak mondható.

Összességében úgy érzem, hogy a franciák erre a meccsre most odateszik magukat. Deschamp aligha szeretne beégni azzal, hogy három hazai meccsükből nemhogy győzelmet nem tudnak szerezni, de még pontot sem. Mindemellett a csoport tömörülése révén egy osztrákok feletti győzelem akár a minimális célkitűzésre is elegendő lehet, ami az A-divíziós tagság megtartása.

Nem hiszem, hogy majd a csoportot vezető, igen erős dán válogatott ellen idegenben akarják elcsípni a bennmaradó helyek valamelyikét. Az már tényleg igazi hazárdjáték lenne.

Legyen szó számos francia kulcsember távollétéről, van ez a gall keret olyan erős, hogy hazai pályán igen fontos meccsen legyőzzenek egy Ausztriát.

Tippem: 2-0-ra nyer Franciaország

Franciaország - Ausztria: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp